Előző bejegyzésünkben már olvashattátok az első személyes benyomásainkat az új Mazda MX-30-ról, ebben a posztban pedig azt vesszük górcső alá, hogy milyen is napi szinten használni az első elektromos Mazdát.

Ahogy már korábban is említettük, érezte a Mazda, hogy nem teljesen kerek a motorpaletta. A G122 és az X180 erőforrások között lévő űrt hivatott betölteni a G150, vagyis az erősebb Skyactiv motor. Érkezése azonban más változásokat is hozott, így például azt, hogy az alapmotor és az automatikus váltó párosa el is tűnt. Vagyis, ha ilyen […]

Valahogy rosszul bánik velünk az élet, ha a Skyactiv-X motorral szerelt tesztautók kerülnek a kezeink közé. Legutóbb, még februárban a fogyasztásmérésünket viharos szél hiúsította meg, aztán március elején az idei Genfi Autószalont már a koronavírus-járvány lehetetlenítette el. Majd, amikor kieszeltük a „B-tervet”, egy németországi kirándulást, azt ismét az időjárás hiúsította meg.

Eredetileg most egy olyan bejegyzés következne, ami a Skyactiv-X motorral szerelt Mazda3 Sedan nagyszerű fogyasztásáról szól. Ezeket a terveinket továbbra sem adtuk fel, de amíg legutóbb a havazás tett keresztbe a kísérletnek, most azt szó szerint elfújta a szél.

Blogunkon csapatunk több autóvásárlását is megosztottuk veletek. Most egy újabb következik, csakhogy ez merőben eltérő minden eddigitől. Meseszerű történet következik, amely egyesek számára a nyugalom megzavarására is alkalmas lehet.

Nem mindennapi, mondhatni hiánypótló videót találtunk a Youtube felületén a minap. Egy Soul Red CX-5 látható benne, amint a legváltozatosabb akadályokat győzi le épp a vadonban.