mazdablog
Blogunkon csapatunk több autóvásárlását is megosztottuk veletek. Most egy újabb következik, csakhogy ez merőben eltérő minden eddigitől. Meseszerű történet következik, amely egyesek számára a nyugalom megzavarására is alkalmas lehet.
Majd egy éve hangzott el egy családi ebéd végén, hogy „le kellene cseréni az autót”. Édesapám mondta ki, aki minden, csak nem notórius autócserélgető. Több mint 10 éve hajtotta az előző autóját, egy KIA Cerato-t, amellyel az utóbbi időben egyre több apróbb gond volt. A cserét én magam is támogattam, így megígértem neki, hogy elkezdem figyelni a használt piacot és a jól bevált forrást a Mobile.de mobilapplikációját. Autók jöttek mentek, édesapám szándéka pedig hol erősödött, hol elgyengült (ez sem könnyítette meg a projektet). Őszre aztán elég komoly lett az elhatározás, a különböző parkolókban pedig gyűltek az autók.
Az itthoni kínálat azért nem volt világrengető, egy-két autót ugyan megnéztem, de komoly hatással egyik sem volt rám. Németországban más volt a helyzet, viszont ott pörögtek az autók, néhány nap alatt el is kelt, ami jónak tűnt. A cél mindenképp egy benzines, legalább 100 lóerős autó volt, ami maximum 10 éves, és nem futott többet 125 000 kilométernél. Tudom, most sokan felhördülnek, hogy „állapotot veszünk, nem kilométert”, de ennek még később jelentősége lesz és amúgy sem hiszek ebben. Szóval alapvetően Mazdákat kerestem, de egy idő után bővíteni kellett a kört, mert így vérszegény volt a felhozatal. Szóval más japán és koreai márkák is képbe kerültek.
Decemberben már úgy tűnt, hogy elindulunk az újabb túrára. Volt néhány jóképű BL Mazda3 a parkolóban, nagyjából 7000 euróért. Az ezekhez hasonló autók itthon nagyjából 2,5 millió forintért kerestek új gazdát, tehát az árkülönbözet nem volt jelentős, sőt gyakorlatilag nem is volt, de egy-egy ilyen túra hangulata és az ottani autók minősége eddig még mindig megérte a kirándulást. Végül azonban a rengeteg decemberi munka miatt nem maradt idő a vásárlásra 2019-ben, gondoltam majd januárban.
Az év elején viszont ismét egy „nem kell nekem másik autó” periódus jött apám életében, így jegeltem is a témát, mígnem a közelmúltban belefutottam együttműködő partnerünk, a Mazda Centrum egyik új hirdetésébe. Az egész szürreálisan jónak tűnt, a hirdetésben egy 2009-es, lépcsőshátú Mazda3 szerepelt, amely mindössze 57 000 kilométert futott, minden eleme gyári fényezésű, rendszeresen karbantartották és második tulajdonosa alig használta az elmúlt négy évben. „Garázsos autó volt”, mondta már telefonban az értékesítő, aki szerint jó volt az autó. Nem volt mit tenni, ezt meg kell nézni – gondoltam és hívtam édesapámat.
Róla tudni kell, hogy a paraméterek között nem sokat határozott meg. A már említett kort, a benzines motort, a futott kilométereket és a vonóhorgot. Na, ez utóbbi nem volt a Hármason, de mivel minden más nagyon hívogató volt, mondtam neki, hogy ettől tekintsünk el, legfeljebb majd teszünk rá mi magunk. Elmentem tehát megnézni és tényleg nem nagyon találtam benne hibát. A jobb hátsó sárvédőn és ajtón volt egy minimális sérülés, illetve a hátsó lökhárítón látszódott néhány parkolási kaland. A TX Plus felszereltség csupa hasznos dolgot tartalmaz, így ez sem ébresztett kétségeket.
Az autóban van négy elektromos ablak, kétzónás digitális klíma, fűthető ülések és első szélvédő, sebességszabályzó valamint kormányról vezérelhető rádió is. A belseje fekete-fehér kéttónusú ülés és ajtókárpitokat kapott, bőrbevonatú váltó és kormányburkolatot. Mindez 57000 kilométer után tudjátok hogy néz ki? Mint egy új autó esetében, és ez kicsit sem túlzás. A belső egyetlen pici szépséghibája egy aprócska lyuk a vezető oldali ülésen, olyan mintha valaki egy kulcsra ült volna rá, amely szúrt egy kis nyílást. Annyi baj legyen, ezzel együtt lehet élni.
Volt viszont hozzá egy garnitúra 17 colos könnyűfém-keréktárcsa 8 milliméteres futófelülettel rendelkező Toyo gumiabroncsokkal és egy garnitúra 16-os téliabroncs-garnitúra 9 milliméteres Toyo gumikkal. Amíg néztem az autót, más is mellénk somfordált, így egy napot kértem a döntésre és hosszas telefonos egyeztetés kezdődött apámmal. Itt kell felvetni egy fontos paramétert, az autó árát. A 2,45 milliós árcédula abszolút piaci árat tekintve meglehetősen kedvező volt, így tényleg minden klappolt a vonóhorgot leszámítva.
Édesapám hajlott a dologra, csupán két kikötése volt. Menjek vele egy kört és nézzem meg alulról, ha már egy márkakereskedésben áll az autó. Így másnap reggel ismét ott kezdtem, végigmértük újra a rétegvastagság-mérővel, az eredmény pedig engem is meglepett. Az én ugyanilyen korú MPS-emhez képest is vékonyabb a szürke fényezés. Gyakorlatilag egyetlen elemen sem volt több 90 mikronnál a vastagsága. Alulról szintén nem találtam hibát az autóban, a lengőkarok enyhe felületi rozsdáját leszámítva olyan az autó alja, mintha most gördült volna ki a gyárból. Ezek után a próbaút sem tartogatott meglepetéseket, se egy koppanás, se egy rántás, se egy nem odavaló hang. Az egyetlen „probléma” az egyik kulcs lemerült eleme volt.
Ezek után nem volt mit tenni, meg kellett venni, a szürke Hármast. Az egész két nap alatt megvolt, a Mazda Centrum használtautó-értékesítője mindenben készségesen segített, nekünk csak a papírok aláírása és a fizetés maradt. Ráadásul az átadásra kívül-belül tisztán kaptuk az autót, az átszerelt téli kerekekkel. Mivel édesapám Budapesttől 100 kilométerre lakik, nekem megvolt az első hosszabb próbaút is. Anno én vezettem újként ilyen tesztautót, sőt elég komoly kalandom is volt vele Adolf Hitler téli rezidenciájánál. Ezt viszont nem is merem leírni, mert ha egy német illetékes olvassa, az alapján is börtönbe záratna. Szóval a lényeg az, hogy sokkal erőtlenebbül élt az emlékeimben az alapmotor. Most viszont fickósnak tűnt városban és azon kívül is egyaránt. Jó, autópálya tempónál közel 4000-et fordul a motor, de a fogyasztás így is baráti maradt. 7,5 litert evett 100 kilométeren, ami a Budapest-M3-21-es út viszonylatban egész jó.
Így ért véget a család újabb Mazdás kalandja. Komolyabb karbantartásra nem számítok, alig 1000 kilométerrel ezelőtt volt olajcsere, így legközelebb tavasszal egy pollenszűrő-csere kapcsán nyúlunk majd hozzá. A történet tanulsága számomra is meglepő, hiszen nem gondoltam volna, hogy ilyen autót találunk itthon, főleg nem ennyi pénzért. Lehet, hogy mégiscsak vannak csodák?