Basszus, de jól szól

BassMatch technológia ide, BassMatch technológia oda, az Esztergomi bazilika 17 méter vastag falait is megtáncoltató nagyorgona, közel tízméteres sípjainak mélységével és hangerejével nem tudja felvenni a lépést a Bose hangrendszere

Kipróbáltuk a legújabb, 150 lóerős motorral felvértezett Mazda3 „rádióját”. Joggal kérdezheted: milyen rádióját? Szokatlan befejezése egy olyan mondatnak, ami végre beharangozza a Skyactiv-G régóta várt, erősebb kivitelét, aztán elmegy rádiózni. Semmi ok az aggodalomra, hiszen hamarosan egy önálló bejegyzést szentelünk a G150 repítette hármas számára. Most azonban hunyjuk le szemünket és adjuk át magunkat az audiofil élvezeteknek. Dehogy hunyjuk, hiszen a csukott szemmel vezetést tiltja a KRESZ. Mai bejegyzésünket a 12 hangszórós Bose hangrendszer nyújtotta örömök ihlették. Találtunk egy félig-meddig alkalmas tesztalanyt is, hiszen a Mazdablog csapata a közelmúltban bővült egy hús-vér orgonaművésszel. Aki ugyan nem autóhifi szakértő, azonban a hallása elég kifinomult hozzá, hogy autentikus véleményt alkosson a Bose hangzásáról.

A prémium hangrendszerek egyik legelismertebb képviselője és a Mazda közös munkáját dicséri a hármas átlagon felüli akusztikai élménye. A Bose Performance sorozatából származó rendszert kifejezetten az új hármas belsőterének akusztikájához fejlesztették az amerikaiak és a japánok. Ezentúl az elavult kompakt-diszkosz gyűjteményünkkel legfeljebb frizbizhetünk, hiszen a Mazda elengedte a kezét. A két USB csatlakozáson kívül FM, AM, DAB, valamint Bluetooth forrásból tölthetjük be a hangjegyeket.

A hanghullámok terjedésének és jellemzőinek összetett tudománya, egy autóban is ugyanolyan fizikai feltételeknek engedelmeskedik, mint máshol. A basszus egy autóban is a sarokból szól a legjobban, csupán itt nem olyan könnyű kivitelezni, mint a nappaliban. A BassMatch technológia az új hármas Bose hangrendszerének egyik legnagyobb újdonsága. Jellegzetessége az ajtók helyett a karosszériába épített első „mélynyomók” elhelyezése. Ezeket hátulról egy pótkerék helyére telepített „mélyláda” is segíti, így hangzásukkal szó szerint közrefogják az utasokat. Ezt olyan hatásosan teszik, hogy neutrális beállításnál is erősen basszusorientált a hangzás. Ez nem feltétlen baj, azonban a klasszikus muzsikának legtöbbször nem kedvez. Elég sokat kell bíbelődni, mire megtaláljuk például a Mozart Figaro házasságához megfelelő beállításokat. A Jazz már sokkal jobban fekszik neki, de a nagybőgő, esetleg basszusgitár húrjainak túlzott jelentőséget tulajdonít.

Filigrán muzsikához legtöbbször a mély hangszínek mínusz hét és az alatti beállítása szükségeltetik

Az egyik legérdekesebb beállítási lehetőség, hogy kiválaszthatjuk a hallgatóságot. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a Bose válogatja meg helyettünk, hogy ki ülhet be mellénk az autóba. Valójában azt állíthatjuk be, hogy csak ránk, a vezetőre fókuszálva, vagy az utastérben egyenletesen elosztva, lehetőleg mindenhol egyformán szóljon. Aztán ott van még az AudioPilot, ami egy olyan zajkompenzációs technológia, ami állandóan „figyeli” a menetzajokat és úgy csavargatja a virtuális potmétereket, hogy dobhártyánkra mindig állandó hangnyomáson érkezzen a muzsika. A kompenzáció mértékét három fokozatban lehet állítani. Más kérdés, hogy a hármas annyira csendes, hogy gyakorlatilag csupán a gumiabroncsok felől szűrődik be némi zaj.

Egy koncertteremmé varázsolható Mazda3 látogatott oda, ahol egykor a premontrei szerzetesek pengették a lantot

Aki netán azt gondolja, hogy a Bose mostanra ellőtte az össze poént, az téved. A Centerpoint Surround technológia egy ügyes algoritmus segítségével a kétcsatornás sztereó hangzást tovább bontja, amivel jelentősen növeli a térhatást. A SurroundStage pedig függetlenül az ülőhelytől, minden utast a hangzás középpontjába varázsol.
Véleményünk szerint az új hármashoz Sound csomagban elérhető prémium hangzás a Mazda és a Bose eddigi együttműködésének legérettebb gyümölcse. Érezhetően nem a Teatro alla Scala, páhollyal rendelkező közönségéhez szól. Azonban kiválóan illeszkedik a mai igényekhez, zenehallgatási szokásokhoz és repertoárhoz, valamint a hármas példás minőségéhez.