Egy Mazda élete – Első kör a Föld körül

_DSC6402_01Természetesen csak képletesen tette meg első körét bolygónk körül barátunk új kora óta figyelemmel kísért Mazda3-asa, ám az alig több mint egy év alatt elért 40 ezer kilométeres futásteljesítmény egyúttal azt jelenti, hogy esedékessé vált a második időszakos szervizlátogatás. Barátunk ezúttal is az Autó Mirai Kft. műhelyét kereste fel a művelet elvégeztetésére, ahova mi is elkísértük.

Először is a kötelező cseréken esett át a jármű, vagyis új motorolajat, motorolajszűrőt, levegőszűrőt, pollenszűrőt és fékolajat kapott. Majd alapos és szakszerű átvizsgálás következett, ahol mindent rendben találtak, még a hűtőfolyadék és a szélvédőmosó fagyáspontját is, a fékbetétek állapotát pedig hetven százalékosnak ítélték. Bizony, sok autópályás használat és ésszerű vezetési stílus mellett a fékek is kevésbé kopnak, könnyedén kibírhat 150 ezer kilométert is egy garnitúra fékbetét. Főként egy ilyen jó minőségű, eredeti Mazda fékbetét!

Még a fékolajat is lecserélték, ugyanis ez is része a 40 ezer kilométeres kötelező szervizelésnek
Még a fékolajat is lecserélték, ugyanis ez is része a 40 ezer kilométeres kötelező szervizelésnek

Végül barátunk néhány apró észrevételére is reagáltak a műhely szakemberei. Egyrészt az audio, illetve navigációs rendszer az elmúlt hónapokban kétszer „lefagyott”, amit barátunk a gyári értékek visszaállításával tudott orvosolni. Ám ez azzal a kellemetlenséggel járt, hogy az összes személyes beállítása elveszett a programból. Ezért a mostani szervizelés alkalmával végrehajtottak egy szoftverfrissítést, bízva abban, hogy többé nem fordul elő ilyen „lefagyás”.

Frissítették az információs és szórakoztató rendszer szoftverét
Frissítették az információs és szórakoztató rendszer szoftverét

Ezenkívül hidegindítások során kívülről enyhe zörgő hang hallatszik a jármű mellett állva, de az átvizsgálás során semmilyen rendellenességet sem talált a szerelő. A jelenség pontosabb megvitatása során kiderült, hogy a nagyobb alapjárati fordulatszám miatt a kipufogódobból jövő enyhe hörgő hang tűnhet rezonanciának. Mivel ez az utastérben egyáltalán nem érzékelhető, és valójában csak egy-egy vájt fülű ismerős tette szóvá néha, barátunknak nem is volt tudomása minderről. Mindenesetre most megnyugodott, hogy nem lazult le semmi a kipufogórendszer körül, és semmi semmivel nem ér össze, vagyis nincs mechanikus probléma.

Alul is minden rendben: a kipufogórendszert és a futóműveket is alaposan átvizsgálták
Alul is minden rendben: a kipufogórendszert és a futóműveket is alaposan átvizsgálták

A harmadik észrevétel a stop-start rendszerrel kapcsolatos. Ősszel néhány alkalommal előfordult, hogy a motor nem állt le magától, amikor látszólag minden, a felhasználói kézikönyvben felsorolt feltétel adott volt ehhez. A szervizben kiderült, hogy ennél jóval több paraméter határozza meg, hogy a rendszer leállíthatja-e a motort, többek között az akkumulátor savsűrűsége. A szerelő az 1,24-os határérték helyett barátunk autójának akkumulátorában 1,22-ot mért, így ez lehet a magyarázat a jelenségre. Mivel csak elvétve fordult elő, hogy nem állt le a motor, és ez is inkább csak ősz tájékán jelentkezett, az utóbbi hetekben már nem, barátunk ez esetben is megnyugodott, hogy nincs szükség további beavatkozásra. Sok autósnak lehet, hogy fel sem tűnik, ha nagy ritkán nem állítja le a stop-start rendszer a motort például egy piros lámpánál rövid ideig várakozva.

A pollenszűrő is megérett a cserére
A pollenszűrő is megérett a cserére

Mindennel együtt barátunk két órát töltött a Mirai szervizében, ahol autója minden szükséges karbantartást és ellenőrzést, ő maga pedig az észrevételeire, illetve kérdéseire minden választ megkapott. Így elégedetten és továbbra is maximálisan üzembiztos járművel folytathatta útját, megkezdve Mazdájával a „második kört bolygónk körül”.

A következő időszakos szervizlátogatás 60 ezer kilométernél lesz esedékes
A következő időszakos szervizlátogatás 60 ezer kilométernél lesz esedékes