Villámrandevú az óriással

CSB_5895Tavaly év végén szép csöndben új típus jelent meg a Mazda palettájának csúcsán Magyarországon. A diszkrét csend azóta is tart, ami bizonyos szempontból érthető, hiszen a CX-9 egyáltalán nem új típus. Tőlünk nyugatabbra és keletebbre is piacon van már évek óta.

Talán a legrosszabbkor, éppen a válság kirobbanása előtt kezdett offenzívába a Mazda SUV fronton. 2006-ban mutatkozott be a CX-7 és vele együtt a CX-9 is. A kisebb testvér igazi világfi lett, szinte minden kontinens nagyobb piacain hódított, nagy testvére azonban sok helyen nem jutott szóhoz. Nem is csoda, hiszen a hatalmas test és a nagy lökettérfogatú motor párosa korlátozta a lehetőségeket. Bemutatkozásakor még aktív volt a kapcsolat a Mazda és a Ford között. Az amerikai gyártótól érkezett a padlólemez és az először 3.5, majd később a 3.7 literes V6-os erőforrás is. A 2008-as „motorcsere” több szempontból is meghatározó volt. Ekkor került japánba az erőforrás összeszerelése és ezzel együtt új automatikus sebességváltót is kapott a hatalmas SUV. Persze a fejlődés folyamatos volt, ahogy megjelentek az új technológiák, úgy kerültek bele azok a csúcs Mazdába is. A bluetooth kihangosító, a tolatókamera, a háromzónás klíma, mind-mind utólag került a kínálatba. Legutóbb 2013-ban újult meg a legnagyobb Mazda, új fényszórókat, hűtőmaszkokat és hátsó lámpatesteket kapva.

Legutóbb 2013-ban „feküdt kés alá” a CX-9, ennek is köszönhető, hogy formája ma sem számít elavultnak
Utoljára  2013-ban „feküdt kés alá” a CX-9, ennek is köszönhető, hogy formája ma sem számít elavultnak

A csendes belépő hazánkban tehát ennek is köszönhető. A fentebb leírtaknak fényében mindenki számára egyértelmű, hogy ez még nem egy Skyactiv Mazda. Korábban már elemeztük a műszaki paramétereket, sőt az árakat is, ebben a bejegyzésben tehát nem ezt vesszük górcső alá. Néhány napja ugyanis lehetőségünk volt személyesen is, néhány órányi ismeretséget kötni „vele”.

Tekintélyt parancsoló, de nem hivalkodó
Tekintélyt parancsoló, de nem hivalkodó

A külsőt vizsgálva az első dolog ami feltűnik, hogy a CX-9 arányai nagyon rendben vannak, tökéletesen elrejtik az autó valódi méreteit. Azokat a paramétereket, amelyek egy másik autó mellé parkolva vállnak igazán látványossá. Ahogy a bejegyzésben szereplő fotókon is látszik, egy Volkswagen Sharan nemes egyszerűséggel „elbújhat” mögötte. Egyébként a legutolsó ráncfelvarrás meglehetősen jól sikerült, külsőségekben nem lóg ki a Kodo–Skyactiv tesók közül, beülve azért már más a helyzet.

A bal oldali képen elrejtettünk egy Volkswagen Sharant... :)
A bal oldali képen elrejtettünk egy Volkswagen Sharant… 🙂

A belső tér már sokkal egyértelműbben egy korábbi Mazda világot idéz. Kezelőszerveket találunk a korábbi Mazda6, illetve a CX-7 típusokból. A kidolgozási minőség  kifogástalan,a dekorációs betétek látványosak és a bőr kárpitozás is magas színvonalat képvisel. Mindezekkel együtt is teljesen egyértelművé válik annak, aki beül, hogy ezt az autót elsősorban az amerikai piac meghódítására tervezték. Ennek hamisíthatatlan jele például a rögzítőfék pedálja, vagy a műszerfalon az automatikus váltó kijelzője. A térkínálat is pazar, hatalmas kartámaszok és fotelek, kényelmes láb és válltér. Minden ízében érződik, hogy hatalmas autóról beszélünk. A második sorban sem lehet ok a panaszra. Mivel a CX-9 hétszemélyes, így a harmadik üléssor miatt a második is sínen csúszik előre-hátra. Ha öt személlyel használjuk a full size SUV-t, akkor a lábtér hátul is fejedelmi. A kényelem azonban nem csak ebből ered, hiszen ott is hatalmas kartámla és a már korábban is említett klímaberendezés harmadik zónája gondoskodik az utasokról. Leghátra beszállni persze nem túl kényelmes és hosszabb utakra csak korlátozottan tűnik alkalmasnak a hátsó két ülés. Viszont a csomagtér ilyenkor is egy kisebb kompakt paramétereivel bír (267 liter), ráadásul a hátsó két ülés is osztva dönthető. Ha ledöntjük a leghátsó üléssort, akkor persze sokkal nagyobb tér áll rendelkezésre a csomagoknak (928 liter). Sajnos a padló alatt nincs nagyobb üreg, ott csupán a kiegészítőknek és a Bose audiorendszer mélysugárzójának jutott hely. Itt azért álljunk meg egy szóra, hiszen az említett nemes HI-FI összesen 10 hangszóróval kényezteti az utasokat.

Leginkább itt érhető tetten, a korábbi generációs vérvonal
Leginkább itt érhető tetten, a korábbi generációs vérvonal

Normál esetben most következnének a használat közben szerzett tapasztalatok, ez esetben ezekről csak kurtán tudunk beszámolni, ugyanis csupán néhány órát töltöttünk együtt az óriással. Az ok prózai: a korlátozott darabszám miatt még a Mazda Centrum kereskedései sem rendelkeznek bemutató járművel, illetve az importőr is különleges kondíciókkal bocsátja az ügyfelek és a kereskedések rendelkezésére a CX-9-et. A fotózással töltött nap alatt alig 50 kilométert tettünk meg vele.

Az rögtön egy kellemes meglepetés volt, hogy méretei ellenére mennyire könnyedén legyőzi a város kihívásait. Jártunk vele többsávos főúton, szűk utcákban és parkolóházban is. Manőverezni sehol sem volt bonyolult. A motor diszkréten végzi a dolgát és a sebességváltó is finoman kapcsol. A 20 colos abroncsok negatív hatásait sem lehet érezni, persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a több mint két tonnás autó esetében talán még indokoltnak is nevezhetjük a 245/50 R20 méretet. A hajtást illetően egyértelmű, hogy nem a lápvidékre tervezték a járművet. Havas kaptatók és kisebb akadályok leküzdésében biztosan jól teljesít, de komolyabb akadályok legyőzésére nem vállalkoznánk vele.  Az alapvetően elsőkerék hajtású CX-9 szükség esetén aktiválja a hátsó tengely hajtását, erre azonban a vezető semmilyen befolyással nem rendelkezik.

Nem vérbeli terepjáró, de apróbb akadályokat azért legyőz
Nem vérbeli terepjáró, de apróbb akadályokat azért legyőz

Ha már itt tartunk, térjünk rá az egyik legérdekesebb kérdéskörre, a menetteljesítményekre. A nagy V6-os minden erénye és persze hátránya tetten érhető. Nyugodtan közlekedve szinte minden fordulatszám-tartományban megbízható. Ha kell, csöndesen mormog, ha kell, hangosan üvölt. Utóbbi esetben dinamikusan előre is lendíti a 277 lóerő és a 366 Nm nyomaték segítségével a 2065 kilós autót. 10,1 másodperc alatt el is éri a 100 km/h sebességet, de igazából nem is ez a lényeg, hiszen ez az autó méltóságteljes közlekedésre született. Fogyasztásáról sem tudunk érdemben nyilatkozni, a katalógusadatok szerint 13 literes átlagfogyasztást ígér és ez akár reális is lehet az említett technológiák és műszaki paraméterek alapján.

Szomjas, ugyanakkor társnak kellemes a nagy V6-os
Szomjas, ugyanakkor társnak kellemes a nagy V6-os

Milyen konklúziót vonhatunk le egy ilyen villámrandi alapján? A CX-9 ezek után sem lesz túl gyakori látvány a hazai utakon. Elsősorban azok választása lehet, akik szeretik a nagy és kényelemes autókat, de nem szeretik a konkurens típusok negatív allűrjeit. Szükségük van a hatalmas térre, esetenként az akár két tonnás vontatási képességre és nem elsőszámú szempont számukra a fogyasztás. A robusztus technológia megbízhatóságához kétség sem férhet (örök élet és még néhány év) így Nekik a CX-9 hosszú évekre jó választás lehet!

Meredek hegyi utcák villái között érzi leginkább otthon magát
Meredek hegyi utcák villái között érzi leginkább otthon magát