„Ezt az autót már láttam itt” – gondolhatja, aki csak a képre pillant és igaza is van, hiszen idén tavasszal elsők között próbálhattuk ki a CX-5 ráncfelvarrott változatát. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy az első feladata teljesítése után, közel az első szervizciklushoz, milyen állapotban van a Mazda népszerű SUV-modellje.

Az első generációs CX-5 több hosszú út során is társunk volt. Itt volt hát az ideje, hogy az utódot, a Mazda kínálatának legfrissebb tagját is próbára tegyük egy hosszabb túra során. Tanulságos utazás következik hegyen-völgyön, árkon-bokron keresztül.

Manapság a gyártók könnyen ráaggatják az új jelzőt alig frissülő modelljeikre, a Mazda viszont természetesen e tekintetben is különc. Műszakilag előrelépett típusain kívülről nem is látszik a változás, és egyéb módon sem hirdeti, hogy megújult a Mazda2 és a CX-3.

Kár, hogy nem rendelhető extra a sátortető a Mazda CX-5-höz, pedig igazán praktikus lenne a sokat kempingezőknek, ugye? Bejegyzésünkben a sátortetős CX-5 prototípusról írunk – csak alacsony termetűeknek.

Papíron rendkívül jól mutatott a Mazda CX-5 kínálatában újonnan megjelent Takumi felszereltség, úgyhogy utánajártunk, hogy valóban őszinte örömre ad-e okot az új felszereltség. Két különböző motorral és hajtásképlettel is kipróbáltuk a szabadidő-járművet, természetesen mindkettőt Takumiként.

Míg idén egy apróbb ráncfelvarráson esett át, addig a 2017-es modell már jelentős módosításokkal kerül piacra jövő nyáron. A Los Angeles-i Autókiállításon mutatta be a Mazda az új CX-5 típust, amelynek elődje 2012-ben a könnyűépítésű SKYACTIV technológiát és a KODO dizájnt is elsőként hozta el a Mazda életébe.

CX-3 tesztautó már kétszer is járt korábban nálunk. Egyszer a legjobban felszerelt dízel, majd a legerősebb benzines változat is tiszteletét tette a Mazdablognál. Bánatukra mindketten automatikus sebességváltóval karöltve érkeztek hozzánk. Már akkor kíváncsiak voltunk, miben lehet más egy kézi kapcsolású változat, a közelmúltban pedig egy hosszú úton ki is próbáltuk.

Őszintén szólva eddig még talán egyik tesztautót sem vártuk ennyire, mint a CX-3 dízel változatát. Ez több tényezőből adódott. Egyrészt érdekesnek ígérkezett maga a konstrukció, másrészt az új, 1,5 literes dízel erőforrással is ez volt az első találkozásunk.

Korábban, amikor nálunk járt a Mazda CX-5 szerettük. Nem is csoda, hiszen rajtunk kívül is sokan voltak ezzel így. Kategóriájában igen jó helyet sikerült kivívnia magának, ami kényelmét, terepjáró képességeit nézve nem is csoda. A legutóbbi ráncfelvarrás pedig azt irányozta elő, hogy a Mazda SUV még jobb lett. Vajon valóban így van?

Akár egy tehergépjármű hajtásképletéről is szólhatna a következő bejegyzés a cím alapján, de minden Mazda rajongó megnyugodhat, nem arról írunk a következőkben. Egy számunkra sokkal érdekesebb főszereplője van a mostani bejegyzésnek, mégpedig a Mazda6 új, négykerék-meghajtású kivitele.