Túl a botoxon

Korábban, amikor nálunk járt a Mazda CX-5 szerettük. Nem is csoda, hiszen rajtunk kívül is sokan voltak ezzel így. Kategóriájában igen jó helyet sikerült kivívnia magának, ami kényelmét, terepjáró képességeit nézve nem is csoda. A legutóbbi ráncfelvarrás pedig azt irányozta elő, hogy a Mazda SUV még jobb lett. Vajon valóban így van?

Most egyszerűen leírhatnánk, hogy a jóslatok igaznak bizonyultak és akár be is fejezhetnénk a bejegyzést, a történet azonban közel sem ennyire egyszerű! Már csak azért sem, mert eddig nem találkoztunk még a Skyactiv motorcsalád legnagyobb tagjával, a 2,5 literes erőforrással. Sőt, a „Sport” üzemmóddal rendelkező automatikus sebességváltóhoz sem volt még szerencsénk eleddig. Annyit előjáróban elárulok, mindkettő kapcsán örültünk a találkozásnak!

Ránézésre szinte lehetetlen megkülönböztetni kisebb testvéreitől
Ránézésre szinte lehetetlen megkülönböztetni kisebb testvéreitől a 2,5 literes motort

Ne szaladjunk azonban nagyon előre. Ahogy korábban a Mazda6 kapcsán is részletesen áttekintettük a ráncfelvarrás részleteit, úgy a CX-5 esetében is kiveséztük már ezt. A SUV esetében talán fontosabb és időszerűbb is volt az átalakítás, hiszen mégiscsak a Kodo formanyelv első gyermekéről beszélünk, aki három év után „öltözött át”.
Nézzük a külsőségeket. A Mazda6-hoz hasonlóan változott a CX-5 is. Az első traktusban új hűtőmaszkkal és fényszórókkal „támad”. A LED diódás világításrendszer nem csak hatékony, de sokkal harmonikusabbá is vált tőle az autó. Kisebbek lettek a ködfényszórók és a fényszórómosó takarólemezei sem törik meg az orrész harmóniáját. Profilból igazán sok változást nem jegyezhetünk fel és a hátsó traktusban sem találunk túl sok újdonságot. Egyetlen dolgot azonban mindenképp ki kell emelnünk, a keréktárcsák fényezését, illetve vannak új színek is, amelyet például már a Mazda6 kapcsán is láthattunk.

Sokkal harmonikusabb lett a CX-5 a ráncfelvarrás óta
Sokkal harmonikusabb lett a CX-5 a ráncfelvarrásnak köszönhetően

Annál több változás akad viszont a belső térben. Főleg a középkonzol táján tűnik fel a mérnökök és a dizájnerek munkája. Az új audioberendezés okosabb lett, ráadásul nagyobb kijelzővel is rendelkezik az MZD Connect. A Mazda6 esetében megismert egység vicces nyelvhasználata természetesen itt is megmaradt. A bejövő telefonhívásnál elhangzó „Bejövő hívás, nyomja meg felvételhez a pickup gomb…” mondat időnként még vicces is. Persze általában nem mosolygunk ezen, de ennél nagyobb baj soha ne legyen. Lejjebb tekintve feltűnik, hogy a mechanikus kézifékkart a Hatos mellett a CX-5 belső teréből is száműzték a mérnökök. Az elektronikus megoldás sokkal kevesebb helyet foglal, aminek köszönhetően kedvezőbb lett a pohártartók elhelyezkedése és új formát kapott a mély rekeszt rejtő középső kartámasz is.
A fotelek szintén kényelmesebbek lettek az elődhöz képest. Mindez leginkább abban nyilvánul meg, hogy a tavalyi tesztünkben említett csúszkálásnak immár nyoma sincs a határozottabb kanyarokban sem. A kezelőszervek működése kifogástalan, egyedül talán az ablakemelők igényelnek némi megszokást a vezető oldalon, náluk időnként előfordult „téves kapcsolás” a teszthét elején.

Otthonos és minőségi a belső tér
Otthonos és minőségi az enteriőr

A belső tér tágasságát egyébként jól mutatja, hogy egy komplett franciaágyat elnyelt egy nagy bevásárlás során. Persze darabokban, de a legtermetesebb elem több mint két méteres hossza ellenére is gond nélkül befért a ledöntött ülésekkel bővített csomagtérbe! Négy utas és a hozzájuk tartozó csomagok biztosan nem jelenthetnek problémát a már alaphelyzetben is 505 literes poggyásztérnek. A CX-5 legnagyobb trükkje talán az, hogy az impozáns méreteit nagyon jól takargatja. Ez nyilván a sokszor emlegetett KODO formanyelv által meghatározott arányoknak köszönhető. Tény, hogy szintem bármelyik ülésre is kerül az ember, mindenhol kényelmesen érzi magát (185 centiméteres testmagasságig legalábbis biztosan), kívülről pedig csak egy harmonikus forma látszik mindebből.

Az ott egy komplett franciaágy, minden kiegészítővel együtt
Az ott egy komplett franciaágy, minden kiegészítővel együtt

Műszaki szempontból nem is annyira az új LED fényszórókat, vagy a megújult belső teret vártuk leginkább, hanem a Skyactiv-motorcsalád legnagyobb európai képviselőjét. A 2,5 literes, szívó egység impozáns számadatokkal vitézkedik. 192 lóerős (141 kW) teljesítményét 5700-as percenkénti fordulatnál adja le, legnagyobb nyomatékára (256 Nm) pedig 4000 fordulat/perc értéktől számíthatunk. Mindez arra elég, hogy álló helyzetből indulva, nyolc másodperc elteltével már 100 kilométer/óra sebességre gyorsul. A hangja egy picit nyers, érdes és pont annyira szűrődik be az utastérbe, ami még nem kellemetlen, sőt megpezsdíti az ember szívét egy-egy forszírozott gyorsításnál. Hangja mellett dinamikája is dicséretet érdemel. A közel másfél tonnás autót igencsak meggyőzően mozgatja és természetesen nyoma sincs a turbós motorok tétovázásának.
Itt álljunk is meg egy picit, mert több fórumon volt már téma az autók megadott tömegének kérdése. Egészen pontosan az, hogy általában kisebb tömeget rögzítenek az adattáblázatokon, mint amit valójában nyomnak az autók. Ezen felbuzdulva a CX-5 tömegét lemérettük egy hitelesített mérlegelő állomáson. A gyárilag megadott 1515 kilogramm helyett mi (szinte teletankolt állapotban) 1570 kilogrammot mértünk. Ez pedig azt jelenti, hogy a Mazda nem állt be a fals adatokkal ügyeskedők táborába, ez a különbség simán adódhat a folyadékok és kiegészítők mennyiségéből.

Szinte minden környezet, sőt a barna szín is jól áll neki
Szinte minden környezet, sőt a barna szín is jól áll neki

A hajtáslánc további részei már többször bizonyultak Achilles-saroknak a tesztek során. Az automatikus váltó például okozott kellemetlen és kellemes meglepetést is Mazda próbaút során. Most viszont egészen újszerű élményt tartogatott. A 2,5 literes erőforráshoz társított hatsebességes szerkezet ugyanis rendelkezik „Sport” móddal. Ezt aktiválva megváltozik a vezérlés és és a pilótának köszönhetően kapcsol magasabb fokozatokba. Igazi atlétává persze így sem változik a CX-5, de tény, hogy sokkal agilisabban viselkedik. Az addig nyugodtan duruzsoló motor érces hangja jobban kidomborodik, a finom kapcsolásokat pedig felváltják a gyors és határozott „megmozdulások”. Ezzel együtt persze a fogyasztási érték is meredek emelkedésbe kezd, hiszen ha az ember ezt a lehetőséget választja, azt általában okkal teszi.
A gyárilag megadott vegyes fogyasztási érték 7,2 liter/100 kilométer. A Mazdablogon már többször is próbára tettük a tesztautókat a megadott értékek kapcsán. Most ugyan részletes elemzésbe nem mentünk bele, de az általunk mért 8,1 liter/100 kilométer alátámasztja a korábban említett érték hitelességét. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a teszthét nagy részét városi körülmények között töltöttük. Ez ismét azt igazolta, amit többször is megállapíthattunk már, az új generációs Mazda típusok gazdaságossági mutatójával nincs semmi baj. Legyen szó akár a legnagyobb, vagy a legkisebb erőforrásról, mindegyik hozza a tőle elvárható szintet.

Tévedtünk vele járatlan utakra, a fogyasztása azonban ekkor sem szállt el
Tévedtünk vele „járatlan utakra”, a fogyasztása azonban ekkor sem „szállt el”

Az összegzés előtt vessünk egy pillantást a felszereltségre is. A jó importőri szokásoknak megfelelően tesztalanyunk is a legmagasabb felszereltségi szintet kapta. A Revolution Top ezzel a hajtáslánccal 10,56 millió forintba kerül. Ehhez jön még a navigációs rendszer 159 000, a metálfényezés 137 000 és esetleg a napfénytető 200 000 forintos felára. Ennél feljebb nincs, de hogy mi mindent jelent ez, arra érdemes vetni egy pillantást a teljesség igénye nélkül.
Külön említést érdemel az adaptív LED fényszóró, a Bose hangrendszer, a 19 colos keréktárcsa garnitúra, az adaptív sebességtartó automatika (ami sajnos 30 kilométer/óra sebesség alatt kikapcsol) és a parkradarokhoz kapcsolódó hátsó keresztirányú forgalmat figyelő rendszer. Továbbra sincs viszont szélvédőre vetítő kijelző, ami minden bizonnyal a műszerpanel magas kialakítása miatt nem kerülhetett be a kínálatba. Ár/érték arányban azonban szinte ez a Mazda típus is verhetetlen, főleg ha azt nézzük, hogy a belépőmodell már hétmillió forint alatt elérhető.

A kategória, sőt a Mazda kínálatának ásza továbbra is a CX-5
A kategória, sőt a Mazda kínálatának ásza továbbra is a CX-5

Az bátran kijelenthető, hogy a CX-5 jobb autó lett a ráncfelvarrás után. Ez persze nem azt jelenti, hogy előtte rossz volt. Csupán arról van szó, hogy a visszajelzések alapján tovább csiszoltak a mérnökök az autón. Megkockáztatom, ezzel a Mazda CX-5 továbbra is ott maradt a kínálat csúcsán. Összességében ugyanis nagyon meggyőző, még talán elegánsabb testvérénél, a Mazda6-nál is jobban az.

3 thoughts on “Túl a botoxon

Comments are closed.