Mazda egy mérnök szemével

DSCF6894Már megszokhattátok, hogy a Mazdablog bejegyzései között megtalálhatjátok a Mazda Centrum közösségi oldalának nyertesit, illetve az Ő beszámolójukat egy-egy tesztútról. Legutóbb Zahorecz Attila, 32 éves tervezőmérnök nyert tesztlehetőséget, így következzenek az Ő gondolatai a Mazda CX-5-ről.

Attila 2001 óta rendelkezik jogosítvánnyal, de saját autója még nem volt, így leginkább szülei autóját vezette rendszeresen.
– Így próbáltuk megoldani az utazásokat, de egyre többször merült fel, hogy párommal vásárolunk egy saját autót. 2013-ban megszületett kislányom, így az autóvásárlás is előrébb került a fontossági sorrendben. Tavaly az év közepétől őszig, a lehetséges autómárkák kiválasztásával, tesztjeik átnézésével és kipróbálásukkal telt az időm. Mindig is arra törekedtünk, hogy egy olyan megbízható, precíz márkát találjunk, amely kis családunk igényeit sokáig kiszolgálja majd. Ekkor figyeltünk fel a Mazda új Skyactiv technológiás autóira (pénztárcánk miatt inkább a kisebb Mazda 3-ra) Napról-napra, minden teszt után egyre jobban megszerettük párommal a márkát.

Attila és párja is egyre jobban megszerették a márkát
Attila és párja is egyre jobban megszerették a márkát

Így hihetetlen öröm és meglepetés volt számunkra, mikor a karácsonyi rohanások közepette kiderült, mi nyertük meg a Mazda CX-5 tesztjének lehetőségét.
Már hazautaztunk szüleimhez, amikor megtudtuk a jó hírt, így december 29-én felutaztunk édesapámmal Budapestre, a Mazda Miraihoz, hogy átvegyük a teletankolt autót. Ekkor még nem tudtunk semmit az autó felszereltségéről, egyszerűen örültünk, hogy végre vezethetünk egy ilyen nagy crossovert. Örömünk tovább fokozódott, amikor megtudtuk, hogy egy csúcs felszereltségű, automatikus sebességváltós, négykerék-meghajtású modellt kapunk tesztelésre. Ez csak azért volt érdekes számomra, mivel soha nem vezettem még automatikus sebességváltós autót, csak reménykedtem, hogy egyszer majd fogok.

Összebarátkozni nem volt nehéz a CX-5-tel
Összebarátkozni nem volt nehéz a CX-5-tel

Először Érdnek vettük az irányt, ahol gyorsan betettük a babaülést és már neki is vágtunk a hazaútnak Csanádalbertira. Így az első úton rögtön egy hosszabb szakaszon tudtuk tesztelni, egészen pontosan 250 kilométeres úton tettük próbára. Az autóban lévő GPS nagy segítség volt, bár igaz nem magyarul kommunikált, de ez nem volt zavaró. Mindent pontosan és egyértelműen jelzett, még a megengedett legnagyobb sebességhatárokat is. Tetszett, hogy jól látható, bár igaz, nem is volt olyan erős napsütés. Az elektromosan állítható bőrülések nagyon kényelmesek voltak. Édesapám – akit többször műtöttek már a gerincével – félúton meg is jegyezte, hogy nem is fáj a háta, teljesen jól tartja az ülés. Szintén ki lehet emelni, a menet közben figyelmeztető RVM-et. Ez figyelmeztetett, ha jött mellettem egy autó, így elkerülhető, hogy a tükrök holttere miatt esetleg ütközzünk. Sajnos, egyedül az idő nem volt kegyes hozzánk az utazásaink során. Ahogy a képeken is látszik, a haza utunk során nálunk hófúvás nehezítette a közlekedést, és természetesen mifelénk nincs úgy letakarítva soha az út. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezt az autót vezetve nagyobb biztonságban éreztem magam, mint egy általános kis autóban. Teljesen más érzés az, hogy magasabban ülsz az autóban és szerencsésen megérkeztünk. Megcsodálta párom és családunk többi tagja is, és mindenki elismerően jegyezte meg, hogy ez teljesen más kategória. Ez már tényleg minőség, gyönyörű, megbízható motorral. A tolatást és beállásokat nagyban segítette a tolatókamera és radar is, hisz ez is a mi és az autónk biztonságát növelte. Persze párom és egyben navigátorom az ülésfűtést is kiemelte a téli hidegben, mint igen hasznos kiegészítőt.

Az időjárás nem volt kegyes, de a CX-5 jól érezte magát ezek között a körülmények között is
Az időjárás nem volt kegyes, de a CX-5 jól érezte magát ezek között a körülmények között is

Az automatikus váltóhoz tényleg hamar meg lehet barátkozni. Szinte azonnal megszoktam a kényelmet, hogy nem kell az egyik kezemmel állandóan lenyúlni a váltóhoz, van mindenre idő, teljes a szabadság. Legtöbb esetben szépen észrevétlenül kapcsolja a fokozatokat, néhány eset volt csupán, mikor kicsit tovább várt, vagy már kis sebességnél is felkapcsolt. Csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek telik rá. 🙂 Egyedül néha csak a fogyasztás aggasztott, ahogy láttam magam előtt mindig az értéket (átlag kilenc liter jött ki nekem). Persze aki egy ilyen nagyságú autót vesz és beleszeret, Őt ne rettentse el ez a szám.
Itt álljunk meg egy pillanatra, hiszen a CX-5 már nálunk is járt és mi is mértük a fogyasztását. Igaz, nálunk a legerősebb dízel járt az automatikus váltóval. Erről itt találhattok bővebb információkat, de a rövid kitérő után vissza Attila beszámolójához.

Hát igen, a hölgyek szívét is könnyen meghódítja :)
Hát igen, a hölgyek szívét is könnyen meghódítja 🙂

– A motor ereje is kellően nagy volt az én vezetői stílusomhoz. Tény, hogy nem versenyzésre valók az értékei, de egy ilyen nagy családi autó nem is arra való szerintem. Szépen teszi a dolgát, elvisz biztonsággal a célba, de azért ha előzni kell, van még benne megfelelő erőtartalék. Igaz nincs benne turbó és ez néha érződik előzésnél, de Én pont ezért is választottam a Mazdát, mivel megmaradt az eredeti jól bevált szívó benzines, nagy lökettérfogat párosításnál. Szerencsére a japán gyártó nem követte a mai trendet, ami elterjedt az autóiparban, a kis lökettérfogattal (kevesebb hengerrel) és turbóval.
Ha már kis falunkban voltunk vele, messze a sima országúttól és autópályáktól, kicsit kivittem terepre is, de csak óvatosan. Bár igaz a mai crossoverek nem a nagy sárban való terepezésről szólnak, de itt is megbízhatóan vette az akadályokat.

Teljes kényelemben és biztonságban a család
Teljes kényelemben és biztonságban a család

Szerencsére az 503 literes csomagtartónak is nagy hasznát vettük a visszaút során, hisz kellett a sok hely a gyerek ajándékainak. Persze, mint ahogy korábban említettem az időjárást, visszafelé is tartogatott még meglepetést, hisz a visszaút reggelén az ónos eső miatt, jégpáncél volt minden. Ettől függetlenül minden rendben volt és az egyhetes teszt során közel 700 kilométert sikerült vezetni ezzel a csodás autóval, amit nagyon köszönünk az Autó Mirainak! Nélkülük, valószínűleg soha nem próbálhattuk volna ki ezt a csúcsfelszereltségű autót. Így még nagyobb lelkesedéssel és türelmetlenebben várjuk saját Mazdánkat, még ha az nem is egy CX-5 lesz.

Az első találkozás mindig meghatározó :)
Az első találkozás mindig meghatározó 🙂