Nagy dobás

Írtunk már arról, hogy a Los Angeles Auto Show sztárja a Mazdánál valószínűleg a vadonatúj CX-9 lesz, és lám, be is következett a várva várt nap. Ráadásul nem csupán lerántották a leplet az újdonságról, hanem szinte mindent el is árultak róla. Majdnem mindent.

Bennünket őszintén meglep, hogy milyen sikeresen rajzolja meg újra és újjá ugyanazt a témát a Mazda formatervező csapata. Teljesen mellékes, hogy ennek az irányzatnak a KODO nevet adták, hiszen más márkáknál név nélkül is zajlik hasonló tevékenység, de szerintünk korántsem ennyire sikeresen. Elfogultak lennénk? Lehet. Megtehetjük, hiszen ez itt a Mazdablog. Mégis azt merjük állítani, hogy megjelenésében, kívül és belül egyaránt újat hozott a Mazda CX-9 második generációja, mégis nagyon ismerős minden vonala. És ezt ma igenis ez a márka csinálja a legjobban, pedig hasonló próbálkozás tetten érhető szinte minden konkurensnél, elsősorban a prémiumnak nevezettek esetében. Ám szerintünk azoknál sem sikerül ilyen ügyesen elegánsnak, ugyanakkor izgalmasnak álcázni egy ennyire hatalmas testet, mint a CX-9 karosszériája.

A 18 vagy 20 colos kerekeken gördülő új Mazda CX-9 lassulásáról hátul 325 milliméter, elöl 320 milliméter átmérőjű féktárcsák gondoskodnak
A 18 vagy 20 colos kerekeken gördülő új Mazda CX-9 lassulásáról hátul 325 milliméter, elöl 320 milliméter átmérőjű féktárcsák gondoskodnak

Sokáig, közel egy évtizedig állta a sarat a CX-9 2006-ban megjelent első generációja. Most viszont nyugdíjba küldi a teljes egészében Mazda-fejlesztésű utód, így immár a márka valamennyi valódi saját típusa eredeti KODO-szülött és SKYACTIV technikát vonultat fel. Igen, a végére hagyták a legnagyobb falatot, de ugye, hogy érdemes volt várni? Ugye, hogy érdemes volt a Mazdának több száz, napi szinten autót vezető potenciális vásárlót megkérdezni a fejükben formálódott ideális autó képéről? Ugye, hogy érdemes volt hosszú évekig együtt dolgoznia a Mazda japán és észak-amerikai tervezőközpontjainak, mire elkészült az új CX-9? Csupán a fotók alapján is határozottan azt merjük állítani, hogy igen, és persze még jobban örülnénk, ha ki is próbálhatnánk a végeredményt. Ám az előzetes híresztelések ellenére, most mégis úgy tűnik, hogy az új CX-9 nem jön Európába, csupán Észak-Amerikában kezdik forgalmazni jövőre. Legalábbis egyelőre.

A Bose audiorendszer 12 hangszóróval varázsol „élő” koncerteket a CX-9 utasterébe
A Bose audiorendszer 12 hangszóróval varázsol „élő” koncerteket a CX-9 utasterébe

Valószínűleg sokat beszéltek a felmérésben résztvevő megkérdezettek az otthonos, jó minőségű utastér fontosságáról, mert erre szemmel láthatóan komoly hangsúlyt fektetettek a tervezők. Persze, ha a Mazda valóban teljes jogú prémiummárkává akar fejlődni, akkor szükség is van az ilyen színvonalú típusokra, mint ez a nagy SUV (ami a tengerentúlon persze még így is csak közepes, de ez egy más kérdés). Az igényes bőrkárpitozás eleganciáját alumínium és japán rózsafa díszítésekkel fokozták, szerintünk igazán meggyőző kivitelben. A bőrkárpit barna színe sem véletlen, ugyanis a lovak nyergének e gyakran választott árnyalata a Jinba Ittai filozófiára utal. Vagyis arra, hogy igazi, vérbeli Mazdaként az új CX-9-ben is „egybeforr ló és lovasa”, a kompromisszummentes vezetési élmény jegyében. Mindeközben az új Mazda CX-9 továbbra is három üléssorban kínál helyet legfeljebb hét utas számára. Igazi családi autóhoz méltóan, a második üléssor előredöntése egyszerűen, csupán egyetlen karral elvégezhető, így még a harmadik sorba igyekvő gyerekek sem szorulnak majd segítségre a be-, illetve kijutáshoz.

Nagy segítség a gyerekes családok számára, hogy a második üléssor Isofix pontjaira rögzített gyerekülés kiszerelése nélkül is megközelíthető a harmadik üléssor
Nagy segítség a gyerekes családok számára, hogy a második üléssor Isofix pontjaira rögzített gyerekülés kiszerelése nélkül is megközelíthető a harmadik üléssor

Egyrészt nyilván különcsége, másrészt a tömegcsökkentésre törekvő SKYACTIV technológia jóvoltából az új CX-9 három centiméterrel rövidebb elődjénél. Az 5065 milliméter hosszú karosszéria ugyanakkor 55 milliméterrel hosszabb tengelytávval párosul. Vagyis a túlnyúlások elöl és hátul egyaránt rövidebbek, az A-oszlop pedig tíz centiméterrel hátrébb került az elődhöz képest. A nyugodt utazás érdekében beépített 24 kilogrammnyi zajcsillapító anyag jóvoltából kategóriája egyik legcsendesebbjének ígéri a Mazda a CX-9 új generációját. Elődjéhez képest, száz kilométer/órás tempónál például pontosan 12 százalékkal vált csendesebbé az utastér és az elhaladási zaj is jelentősen mérséklődött. Mindez azonban nem csupán a beépített hangtompítás eredménye, hanem a vastagabb ablaküvegeké is. Ám az autó tömege még így is jelentősen csökkent, elsőkerék-hajtásúként kilencven, összkerékhajtással pedig 130 kilogrammal könnyebb az új CX-9, mint a régi.

A CX-9 csúcsfelszereltségének új neve Signature
A CX-9 csúcsfelszereltségének új neve Signature

A tömegcsökkentés persze nem a biztonság rovására történt, hiszen a karosszéria így is masszívabb a korábbinál. Szintén a biztonságot szolgálja a műszerek és a kezelőszervek újragondolt elhelyezése, a hét vagy nyolccolos érintőképernyővel kombinált MZD Connect szórakoztató és információs rendszer, valamint a menetadatokat közvetlenül a vezető látóterébe vetítő Head-up Display. További nagyon fontos része az új CX-9 biztonsági struktúrájának az i-ACTIVSENSE rendszer vezetéstámogató arzenálja. Ennek elemei a továbbfejlesztett holttérfigyelő – amely már ötvenméteres távolságból észleli az autó mellé érkező járműveket – a távolságtartó sebességrögíztő berendezés – amely a segédfunkciókat kikapcsolva, akár hagyományos tempomatként is használható. Valamint szintén az i-ACTIVSENSE részei a sávtartó asszisztens és sávváltást segítő rendszer, a távolsági fényszóró asszisztens, a követési távolságra figyelmeztető rendszer, a vészfékasszisztens és a városi vészfékasszisztens. Mindezeken túl az összkerékhajtás ugyancsak gyakran játszhat kulcsszerepet a biztonságban, ezért is fejlesztette tovább i-ACTIV AWD rendszerét a Mazda. Szükség esetén immár 27 érzékelő adatai alapján küldi a hátsó kerekekre a forgatónyomaték akár ötven százalékát.

Az új CX-9 alapfelszerelése a LED-technikás tompított és távolsági fényszóróegyüttes
Az új CX-9 alapfelszerelése a LED-technikás tompított és távolsági fényszóróegyüttes

A motorháztető alatt szunnyadó erőforrás ismeretében, elsőre talán mondhatnák a kárörvendők, hogy „lám, lám, végül a Mazda is beadta a derekát”, de egy kis visszatekintéssel ez a gondolat hamar megtörhető. Hiszen hajdan már a CX-7 is 2,3 literes turbófeltöltős benzinmotorral debütált, így valójában semmi meglepő nincs abban, hogy az új CX-9 2,5 literes, szintén turbófeltöltős benzinest kapott. Természetesen SKYACTIV erőforrás ez is, ami egyúttal azt jelenti, hogy – a Mazda ígérete szerint – a turbófeltöltős motorok minden hátrányától mentes az újdonság. Röviden, nincs turbólyuk, azaz gázadásra késlekedés nélküli gyorsulás a válasz. Valamint természetesen nem csupán katalógusadatok a gyári üzemanyag-fogyasztási értékek, hanem a valóságban is elérhetők. Tehát tényleg annyira gazdaságos és környezetbarát az új CX-9 (is), amennyire a számok alapján várható – bár adatokat egyelőre nem közöltek. Ahogy megszokhattuk a SKYACTIV erőforrásoknál, úgy ennek az új turbófeltöltős motornak is lényegesen nagyobb a sűrítése a megszokottnál. Ezt egyebek mellett a kipufogógáz-visszavezetés számlájára írja a Mazda. Az eredmény 250 lóerős legnagyobb teljesítmény és kétezres fordulaton rendelkezésre álló, 420 newtonméteres forgatónyomaték. A motorhoz pedig a Mazda bevált, hatfokozatú automatikus sebességváltója kapcsolódik.

Új árnyalat a Mazda palettáján a „gépszürke”, azaz Machine Grey
Új árnyalat a Mazda palettáján a „gépszürke”, azaz Machine Grey