Egy Mazda élete – Őszi barangolás Stájerországban

DSCN4968_01Legutóbb egy márciusi síút alkalmával számoltunk be Barátunk kedvező tapasztalatairól és kellemes kalandjairól a Mazda3-asával, amelynek életét új kora óta, azaz közel két éve kísérjük figyelemmel itt, a Mazdablogon. Most ismét Ausztriában jártak, ám ezúttal egy rövidebb őszi túrázás volt a cél Stájerországban.

Barátunk másodmagával kelt útra az október 23-ai hosszú hétvégét és a még kellemesnek mondható őszi időt kihasználva, hogy túrázzanak egy jót a Graztól nem messze fekvő, elragadó szépségű Medve-szurdok izgalmas járatain, illetve megnézzék a környék látnivalóit. Így összesen közel nyolcszáz kilométert autóztak, kilencven százalékban autópályán, a megengedett sebességhatár környékén, javarészt dimbes-dombos, sőt, hegyi szakaszokon. A Skyactiv technológia ezúttal is bizonyított, ugyanis a száz lóerős Mazda3 átlagosan 6,2 liter benzint fogyasztott el száz kilométerenként, ami azt jelenti, hogy az út során egyáltalán nem kellett megállni tankolni.

Ipari műalkotások találkozása
Ipari műalkotások találkozása

Persze nem csak a takarékossága miatt volt kiváló útitárs ismét a Mazda3. „A hegyi szakaszokon is nagyon dinamikusan, nyomatékosan viselkedett a benzines „hármas”, illetve jó partner volt az előzésekhez. Vezethetősége leginkább csak annyiban különbözik a korábbi, első generációs dízel Mazda6-osométól, hogy a kritikusabb helyzetekben többször kell kisebb fokozatba visszaváltani. Ugyanakkor közel egy literrel kisebb az átlagfogyasztása.” – magyarázta Barátunk.

Ezt a csodálatos kis várat a Mazda gyári navigációs rendszerének köszönhetően fedezte fel Barátunk
Ezt a csodálatos kis várat a Mazda gyári navigációs rendszerének köszönhetően fedezte fel Barátunk

„A Mazda pontosan és megbízhatóan működő gyári navigációs rendszere ezúttal is jó szolgálatot tett. Kifelé menet a végcélunkhoz közeledve még az autópályán riasztott az Ausztriában működő forgalomfigyelő funkció, hogy torlódáshoz közeledünk. Ezzel együtt felajánlott egy alternatív útvonalat, amelyet elfogadtunk. Ennek köszönhetően fedeztünk fel Kapfenbergben egy szép, hangulatos kis várat, amelyet hazafelé meglátogattunk. A kertjében még egy madárröptető bemutatót is megtekinthettünk, sólymok és más ragadozó madarak mutatványait csodálhattuk meg. Így szó szerint egy újabb élménnyel ajándékozott meg a Mazda3.” – mondta elégedetten Barátunk.

Hamisítatlan őszi hangulat a Mura folyó partján
Hamisítatlan őszi hangulat a Mura folyó partján

Részben ez a kirándulás is hozzájárult ahhoz, hogy a Mazda3 futásteljesítménye közelít a hatvanezer kilométer felé. Hamarosan elérkezik tehát a harmadik időszakos karbantartás ideje, amelyet Barátunk ismét a Mazda Centrum Budafoki úti márkaszervizében szeretne elvégeztetni. Természetesen erről is beszámolunk majd itt, a Mazdablogon.

Kirchdorf temploma előtt is jól mutat a Mazda3
Kirchdorf temploma előtt is jól mutat a Mazda3