Egy Mazda élete – Fogyasztás: ötös!

IMG_1871Még másfél hónap sem telt el azóta, hogy forgalomba állt barátunk új Mazda3-asa, máris ötezret mutat a kilométer-számlálója. Ez alatt az átlagos üzemanyag-fogyasztása száz kilométerenként 6,3-6,5 literre adódott a tankolt mennyiségekből számolva, miközben a fedélzeti számítógép rendre, következetesen 0,3 liter/100 kilométerrel nagyobb értéket szokott mutatni a valósnál. Egy fogyasztási érték persze csak akkor mond valamit, ha a használati körülményeket is figyelembe vesszük. Nos, a 6,3-6,5 a következő mixből áll össze barátunknál: 80-85 százalékban autópályás menet a megengedett sebességhatár környékén, de inkább picivel alatta, a maradék 15-20 százalék pedig országúti forgalomból és viszonylag rövid vagy közepes városi szakaszokból (Budapesten) tevődik össze, utóbbi esetben sok hidegindítással, hideg üzemeléssel. Természetesen ne felejtsük el, hogy bejáratós motorral, vadonatúj téli gumiabroncsokkal, -5 és +10 Celsius-fok közötti hőmérsékleten, döntő részben egy személlyel értendők ezek az értékek!

Igazi türelemjáték volt az abszolút teletankolás, hiszen percekig billegtettük az autót és fél deciliterenként adagoltuk be a benzint, amíg már végképp nem nyelt el többet. Az első kattanás után még litereket tudtunk így betölteni
Igazi türelemjáték volt az abszolút teletankolás, hiszen percekig billegtettük az autót és fél deciliterenként adagoltuk be a benzint, amíg már végképp nem nyelt el többet. Az első kattanás után még litereket tudtunk így betölteni

Szó sincs arról, hogy barátunk elégedetlen lenne új Mazdája fogyasztásával, főként, hogy a dízel Mazda6-osa is nagyjából hasonló mennyiséget nyelt le a drágább üzemanyagból. De kíváncsi volt, hogy a Mazda3 Sport G100 modellre, vagyis az ő autójára megadott gyári, hivatalos, 5,1 liter/100 kilométeres vegyes ciklusú érték mennyire reális, vajon milyen üzemelési körülmények között reprodukálható és egyáltalán, az ő több mint egy literrel nagyobb átlagfogyasztása csupán a használati körülményeknek tudható be vagy más oka is lehet. Egyszóval szeretett volna egy hiteles referencia fogyasztási adatot az autójáról. Elvégre, ha valaki bő egy hónap alatt ötezer kilométert autózik, akkor fél liter különbség is tízezer forintot jelent havonta. Nyolc év alatt közel egymillió forintról beszélünk! Ezért közösen elvégeztünk egy házi fogyasztásmérést, de a lehető legnagyobb pontosságra és életszerűségre törekedve. Kezdésként az egyik budapesti töltőállomáson csurig tankoltuk az autót. Nem kattanásig, nem addig, amíg először megjelenik a benzin a nyílásnál, hanem abszolút csurig. Perceken át játszottunk ezzel, fél decinként töltögettük, közben ráztuk, billegtettük az autót, amíg apránként nyelte a naftát. A kútkezelő segítőkészen oda is jött, azt hitte, nem boldogulunk a tankolással. Persze ő nem tudta, hogy itt most tudományos kísérlet folyik, centiliteres pontossággal. Szóval a csordultig teletankolt autóban nulláztuk a fedélzeti számítógép minden adatát, hogy a számolt értékeket a komputerével is összehasonlíthassuk.

Az útvonal végén nemcsak ugyanannál a töltőállomásnál, de ugyanazzal a töltőpisztollyal is tankoltuk ismét csordultig tele az autót, igyekezve kiküszöbölni minden hibatényezőt, amit csak lehet
Az útvonal végén nemcsak ugyanannál a töltőállomásnál, de ugyanazzal a töltőpisztollyal is tankoltuk ismét csordultig tele az autót, igyekezve kiküszöbölni minden hibatényezőt, amit csak lehet

Majd útnak eredtünk, két személlyel, +4 Celsius-fok hőmérsékletben, száraz időben, közel szélcsendben. Nem tettünk tojást a gázpedálra, nem is 40 kilométer/órás sebességgel vánszorogtunk, nem álltunk be teherautók szélárnyékába, nem fújtuk túl az abroncsokat, nem hajtottuk be a tükröket, magyarul mindent életszerűen, normálisan, biztonságosan csináltunk, de azért a hatékony vezetési stílusra törekedve. Nem tartottunk fel senkit, haladtunk a forgalom ritmusával, betartottuk a közlekedési szabályokat, megálltunk a gyalogátkelőknél, a piros lámpáknál. Persze a sebességhatárokat is betartottuk, de lassabban sem mentünk! Az autópályán 130-ra állítottuk a sebességtartó automatikát, országúton 90-re, ha kellett, előztünk, városban pedig ahol a tábla engedte, 60-70-nel autóztunk.
Az útvonalat úgy jelöltük ki már előre, hogy egyharmad-egyharmad arányban tartalmazzon autópályát, országutat és lakott területet, miközben dimbes-dombos szakaszok is bőven akadtak mindegyik részen. Sőt, mivel menet közben a forgalmat nem találtuk kellően zsúfoltnak, ezért még rá is játszottunk az életszerűség kedvéért. A városi szakaszokon többször akkor is megálltunk vagy lassítottunk, ha nem kellett volna. Nem az volt a célunk, hogy a lehető legjobb fogyasztást hozzuk ki a kocsiból, hanem az, hogy egy életszerű, alkalmazható, valós vegyes ciklusú adatot kapjunk.

Mérésünk egyúttal azt is igazolta, hogy a Skyactiv technológia nem csupán marketingfogás, hanem valóban jelentősen hozzájárul az új Mazda3 gazdaságos üzemeléséhez
Mérésünk egyúttal azt is igazolta, hogy a Skyactiv technológia nem csupán marketingfogás, hanem valóban jelentősen hozzájárul az új Mazda3 gazdaságos üzemeléséhez

Az egyébként nagyon kellemes és élvezetes túránk után begördültünk ugyanarra a töltőállomásra és ugyanazzal a töltőpisztollyal ismét teletankoltuk a Mazdát. Abszolút csurig, pontosan úgy, ahogyan az elején, megint hosszú percekig billegtetve az autót és fél decinként adagolva a drága nedűt, mígnem stabilan beállt az „egy csepp sem fér bele” szint. Még egy kicsi ki is folyt a talajra, ezúton is elnézést kérünk a benzinkút személyzetétől!
És most következzenek a várva várt számok: a tankolt mennyiség alapján a benzines Mazda3 vegyes ciklusú átlagfogyasztása 5,3 liter/ 100 kilométerre adódott. A fedélzeti számítógép ezúttal kicsit többet csalt, 5,8-et mutatott. Ugye, hogy nem is olyan elrugaszkodott, elméleti, laboratóriumi az a gyári 5,1-es érték? Bejáratás után, nyári gumikkal, meleg időben akár még jobbat is elérhetünk. Kipróbáljuk majd, és itt a blogon erről is részletesen beszámolunk, mi is kíváncsian várjuk az eredményt! Visszatérve a mostani 5,3-re: igaz, hogy a mérésünk végig üzemmeleg motorral történt, nem araszoltunk hosszasan dugóban, üres volt a csomagtartó, nem esett az eső, nem mi lőttünk ki elsőnek a zöld lámpánál és nem most próbálgattuk, hogy meddig lehet húzatni kettesben, de ez azért akkor is szép eredmény.

Nyáron megismételjük majd ugyanezt a mérést, a meleg idő és a nyári abroncsok, esetleg a még jobban bejáratott motor, további tizedeket javíthatnak az eredményen, így akár a gyári értéknél jobb, 5,0 liter/100 km is összejöhet
Nyáron megismételjük majd ugyanezt a mérést, a meleg idő és a nyári abroncsok, esetleg a még jobban bejáratott motor, további tizedeket javíthatnak az eredményen, így akár a gyári értéknél jobb, 5,0 liter/100 km is összejöhet

Legalábbis barátunk nagyon elégedett, és megnyugodott, hogy jól döntött. Valóban takarékos autót választott, sőt, talán a lehető legtakarékosabbat ebben a kategóriában, amelynek fogyasztása már-már a dízelekével vetekszik. Az általa eddig tapasztalt 6,3-6,5-ös átlagra pedig valóban csak az a magyarázat, hogy az ő használatában az autópályázás dominál, gyakorta hideg motorral induló városi távokkal fűszerezve. Arról is meggyőződött, hogy a Skyactiv nemcsak egy elegáns embléma az autó csinos fenekén, és még csak nem is egy hangzatos marketingszlogen, hanem valóban hatékony technológia áll mögötte. Persze ez csak akkor juthat igazán érvényre, ha hatékonyan is használják!

One thought on “Egy Mazda élete – Fogyasztás: ötös!

Comments are closed.