mazdablog
„Céikszek” nyomában járva megígértük, hogy külön bejegyzést szentelünk a Mazda pickupok történelmének. Ígéretünket betartva tehát ezúttal e járművek múltját kutatjuk, amely innen, Magyarországról nézve a B2500/BT-50 történelmi áttekintését jelenti. Bár e típust nálunk már nem is forgalmazzák – sőt legelső példányait is nélkülöznünk kellett – történelme során azonban nekünk is jutott néhány év, amikor megismerhettük értékeiket. Megérdemlik tehát, hogy megemlékezzünk róluk.
Utódja, a BT-50 mellett csupán egyetlen a hazánkban ismert B2500 típusnév a Mazda pickupjainak sokféle elnevezése közül. Persze nem meglepő ez, hiszen hasonló többnevűségről már a Mazda 626 és a 323 családfájának kutatásakor is beszámolhattunk, csakúgy, mint a Mazda 121 és a márka egyterűinek történelme kapcsán. A B betűvel kezdődő és valamilyen számmal folytatódó elnevezéseken túl ugyanis a ma már más márkáknál felbukkanó Proceed (Kia) és Bravo (Fiat), valamint a Bounty, a Magnum, a Thunder, a Fighter és a Drifter típusnevek szintén a Mazda pickupjait jelölték – beleértve a más márkajellel forgalmazott változatokat is.
Tulajdonképpen az 1931-től gyártásba került első Mazda járművek tekintendők a márka első pickupjainak. A háromkerekű, felépítésüket tekintve platós motorkerékpároknak mondható első fecskék azonban még másfajta koncepció szerint készültek, mint akár az első négykerekű, tehát valódi Mazda pickupok. Mégis, a gyártás beindítása utáni negyedszázadban mintegy kétszázezer példány készült a háromkerekű Mazda-Go különféle modelljeiből. Ezek gyártásának leállítása után nem sokkal, 1960-ban azonban a Mazda elkészítette első személyautóját, és csupán egy évvel később kigördült az első valódi – négykerekű – Mazda pickup is.
A hazájában 1961 augusztusában bemutatott (BUA61 gyári kódú) Mazda B1500 a márka pickupjainak egyetlen generációja, amely a B-sorozatú elnevezést viselte Japánban is. Típusnevének száma erőforrásának lökettérfogatára utalt. A hátsókerék-hajtású B1500 orrában ugyanis egy 1484 köbcentiméteres, soros, négyhengeres, 59 lóerős erőforrás dolgozott. Viszonylag kényelmesnek számított az akkoriban meglehetősen korszerű, elöl torziós tengellyel, hátul laprugókkal szerelt felfüggesztésekkel ellátott, egy tonna legnagyobb terhelhetőségű újdonság. Bő egy évvel később, 1962 szeptemberében debütált az e pickup alapjaira épített zárt haszonjármű (BUAVD kódnéven). Ennek raktere az utastérrel egy légteret képzett, tehát inkább nagyméretű kombiként, semmint zárt platós pickupként kell elképzelni. Néhány hónappal később pedig mindjárt kétfajta duplakabinos pickup is gazdagította a B1500 kínálatát. Az egyik a kétszemélyes pickuphoz hasonló, önálló platót és megnövelt méretű utasteret kapott. A másik viszont a haszonjármű kivitel nyitott rakterű változataként született meg, vagyis az utas- és a nyitott raktér egy egységet képzett. Ez utóbbi különlegességeként említendő motoros mozgatású ablaka is. Az ilyen, akkoriban ritka, igényes megoldások is jól mutatják, hogy a Mazda pickup-családja kitűnt motorikusan is gyengébb vetélytársai közül, ám ezt árával ugyancsak alátámasztotta, így nem sikerült nagy népszerűségre szert tennie.
A várt eladási darabszámok kezdeti elmaradása egyáltalán nem szegte a fejlesztők kedvét; a Mazda mérnökei már akkoriban is folyamatosan dolgoztak típusaik tökéletesítésén. A B1500 esetében – a piaci fogadtatással összhangban – ez olyan jól sikerült, hogy a fenti modelleket csupán néhány hónapig forgalmazta a Mazda. 1963-ban ugyanis megjelent a B1500 első generációjának módosított sorozata (BUB61 gyári kóddal). A tengelytáv 95 milliméteres növekedése jóvoltából ez a változat ugyanennyivel hosszabb, immár 4245 milliméter hosszú karosszériát kapott, és az utaskabin is nyolcvan milliméterrel tágasabbá vált hosszirányban. Az első generáció hagyományos trapéz alakú hűtőrácsa „fejre állított” trapéz formájúnak adta át a helyét – tán ez tekinthető a márka első formanyelvi stíluskeresési próbálkozásának? Annyi bizonyos, hogy bejött a próbálkozás, hiszen a mai napig ilyen – na jó, hasonló – fejen álló trapéz formájú hűtőrács díszeleg a Mazdák elején, immár „ötszögesítve”.
A megújulást is megélt első nemzedéknél háromszor hosszabb ideig gyártották a Mazda pickupok második generációját. Az 1965 októberében megjelent sorozat már Proceed néven vonult be a japán piacra. 2650 milliméteres tengelytávja hatvan milliméterrel, 4370 milliméteres hossza viszont több mint százzal múlta felül elődjéét. Ikerfényszórós ábrázata pedig minden kétséget kizáróan jelezte új mivoltát. Ugyanakkor orrába még a korábbi, 1484 köbcentiméteres motor kissé módosított, és így 71 lóerőre erősödött változata került, továbbra is a hátsó kerekeket hajtva. 1971-ben viszont új, 1586 köbcentiméteres motor került az 1,5 literes helyére, Japánban akár száz lóerős legnagyobb teljesítménnyel – nem véletlenül hirdette pickupját GT-Truckként a Mazda. Egy évvel később pedig egy kisebb, 1272 köbcentiméteres, 87 lóerős motor is megjelent a kínálatban, ám ezt csak 1975-ig gyártották.
A Mazda pickupok második generációja már a nemzetközi piacon is megmérette magát. 1967-ben Új-Zélandra kerültek a B1500 első példányai, míg Európába a fent említett, új, 1,6 literes motorral hajtott B1600 érkezett, 75 lóerővel. Kanadában 1970-től bukkantak fel a B1800 típusú Mazda pickupok, elnevezésüknek megfelelően 1796 köbcentiméteres, 98 lóerős erőforrással. Az Egyesült Államokba két évvel később érkezett meg a Mazda B1600, majd 1975-től a B1800. A legtöbb példányt azonban ugyanekkortól, Ford emblémával, Courier típusnéven adták el a tengerentúlon a Mazda pickupjából. Ez időtájt ugyanis egyre népszerűbbé váltak a Toyota és a Datsun pickupjai, s erre válaszul dobta piacra a Ford „saját japán” típusát. A Couriert az 1,8 literes motor 74 lóerős változata mozgatta, négyfokozatú manuális, vagy felárért háromfokozatú automatikus váltó segítségével. Az ötfokozatú manuális váltó az 1976-os kisebb megújulással és 76 milliméteres kabinbővítéssel együtt érkezett meg a Courierhez. Az 1970-es évek olajválsága a Mazdát is hátrányosan érintette, ám éppen a Fordként eladott pickupok is segítettek a márkának a kilábalásban.
A valaha gyártott egyetlen Wankel motoros pickup is a B-sorozat második generációjából készült, 1974-től. Az USA és Kanada piacára szállított különlegesség a többitől eltérő hűtőmaszkot és műszerfalat, kerek hátsó lámpákat, szögletesebb sárvédőket és a plató alá telepített akkumulátort kapott. Ráadásul nem csak forgalmazták, de versenyeztek is vele, és az 1975-ös, 24 órás Mojave Rally célvonalán elsőként haladt át egy ilyen Mazda pickup. Gyártásának utolsó évére, 1977-re még megújult ez a Wankel motoros különlegesség, elsősorban elektromos rendszerében és végáttételezésében, ami mellé új, ötfokozatú manuális váltót kapott, valamint tíz centiméterrel hosszabb utasfülkéje jóvoltából kényelmesebbé is vált.
1977 áprilisában jelent meg a Mazda pickupok harmadik generációja, hazájában Proceed 1600 néven. A bevált 1,6 literes motor ekkor 97 lóerőt teljesített és 140 kilométer/órás végsebességre gyorsította az elődjénél jóval kényelmesebb pickupot. Az amerikai piacon kínált új B1800 84 lóerőt teljesített, majd ezt 1979-ben váltotta le a kétliteres motorral hajtott B2000. Ez utóbbit már kétféle kivitelben kínálták. A rövidebb, 2715 milliméter tengelytávú és 4445 milliméter hosszú változat mellett feltűnt a 2865 milliméter tengelytávú és 4740 milliméter hosszúságú nyújtott kivitel is. 1981-ben jelent meg először dízelmotor a Mazda pickupjában. A 2,2 literes egység a kezdeti időket idéző 59 lóerőt szabadított a hátsó kerekekre.
Az eredeti donorral egy időben, tehát szintén 1977-ben megjelent új Ford Couriert elöl akár tárcsafékek is lassíthatták. Hajtására pedig az amerikai márka 2,3 literes motorját is választhatták a tengerentúlon, egészen a típus megszűnéséig, azaz 1983-ig. Ekkorra ugyanis saját kis pickup típust fejlesztett ki a Ford – ez volt a Ranger. A világ többi részén viszont továbbra is a Mazda-féle Ford Couriert forgalmazták, 1982-től kissé megújulva. A negyedik generáció megjelenéséig világszerte 1,8 millió B-sorozatú pickupot gyártott a Mazda.
A negyedik Mazda B 1985-től került piacra, a kétliteres benzinmotorjának megfelelően B2000 néven. A hozzá kapcsolódó ötfokozatú manuális sebességváltó helyett négyfokozatú automatikust is kérhettek a kényelemszeretők. Továbbá a megszokott hátsókerék-hajtás mellett első alkalommal ennél a nemzedéknél jelent meg a kapcsolható összkerékhajtás is a kínálatban. Gyakorlatilag két karosszériaméretben, négyféle, akár háromméteres tengelytávval és az öt métert is – öt centiméterrel – meghaladó karosszériahosszúsággal forgalmazták a negyedik B-t. A típus piacainak további bővülésével pedig az elnevezések listája is tovább gyarapodott. A palettát gazdagította az 1986-ban bemutatott, Mitsubishi erőforrással hajtott B2600. Újabb egy évvel később a kétliteres alapmotor is a Mazda nagyobb, 2,2 literes erőforrásának adta át a helyét a B2200-ban. 1988-ban aztán a B2600 orrába is a márka saját, erősebb és korszerűbb, befecskendezős motorja került, B2600i típusjelöléssel.
A kínálat tovább bővült az 1991-ben megjelent zárt terepjáró kivitellel, amely hazájában Mazda Proceed Marvie néven jelent meg. Ezt a változatot Ford emblémával is forgalmazták, Ford Raider néven, 1997-ig. Az Észak-Amerikai piacon viszont csak 1993-ig árulta a Mazda a B-sorozat negyedik generációját, 1994-től ugyanis a Ford Ranger típusát kínálták Mazda emblémával. Dél-Afrikában a Ford háromliteres V6-osával is árusították a B3000 modellt, sőt később 3,4 literes, szintén V6-os motorral készült a B3400. Ugyanakkor Zimbabweban 1,6 és 1,8 literes erőforrások kerültek a B-sorozat orrába. A típus történelmében azért is fontos a negyedik nemzedék, mert ez már Magyarországon is ismertté vált, hiszen hazánkban is hivatalosan forgalmazták, egészen az 1998-as generációváltásig. Nálunk 2,5 literes dízelmotor került az autóba, csakúgy, mint Európában mindenhol, míg más piacokon 2,2 literes dízelmotorral is árusították.
A Mazda B-sorozatának 1998-ban megjelent ötödik generációját már a világ 130 országában forgalmazták, hátsó vagy kapcsolható összkerékhajtással, négyféle motorral, öt karosszériaváltozatban, hat típusnéven, Mazda vagy Ford emblémával egyaránt. Ugyanaz a Mazda B2500 Dél-Kelet-Ázsiában Fighter néven futott, kivéve Szingapúrt, ahol Proceedként ismerték, míg Új-Zélandon Mazda Bounty, Ausztráliában Bravo, Dél-Afrikában pedig Mazda Drifter típusnévvel került fogalomba. Ugyanakkor ez a B2500 Európában és Ázsiában Ford Rangerként is jelen volt, míg Ausztráliában és Új-Zélandon Ford Courier típusként futott. A 2003-ban, Ázsiában és Közép-Amerikában megjelent Ford Everest szintén a B-sorozaton alapuló Ford Ranger terepjáró változataként mutatkozott be, három üléssorral, orrában a Mazda erősebb benzines vagy dízelmotorjával. Ugyanakkor az Észak-Amerikai piacon továbbra is a Ford csak ott árusított, saját fejlesztésű Ranger pickupját forgalmazta B-sorozatként, saját emblémájával a Mazda, a B4000 esetében akár négyliteres erőforrással.
Erőforrásul a 2,5 literes dízelmotort, illetve annak teljesítményét turbófeltöltővel növelt változatát kaphatta az ötödik B-sorozat. Másutt a 2,2 literes benzinmotor hátsókerék-hajtással párosítva, vagy a 2,6 literes benzines összkerékhajtással szolgált a Mazda pickupjának mozgatására. A kétajtós, hagyományos fülkés és a négyajtós, duplafülkés kivitelek mellett – pontosabban a kínálatban inkább között – helyezkedett el a szintén kétajtós, de a hagyományosnál hosszabb fülkés változat. Az ötödik generáció megújulásával együtt, 2002-ben jelent meg először a Freestyle fantázianevű utasfülkével ellátott modell. Ez tulajdonképpen a növelt hosszúságú fülke négyajtós kivitelét jelentette, ahol az ajtók egymással szembe nyíltak, hasonlóan az RX-8 megoldásához. A B-sorozat pályafutása 2006-ban ért végleg véget, bár nem teljesen. Hiszen nem utód nélkül tűnt el, csupán elnevezésében szűnt meg a B-sorozat, s helyét a BT-50 pickup vette át a Mazdánál.
A 2006-ban megjelent BT-50 első generációja tehát a Mazda B-sorozatának hagyományait örökítette tovább, még nagyobb méretben. A három méter tengelytávú BT-50 5170 milliméter hosszú karosszériát kapott, négyféle kivitelben. Ezek közül egyik sem hatott újdonságként, hiszen a B-sorozatnál bevált kétajtós, a hosszú fülkésnek nevezett freestyle, a duplafülkés és a zárt terepjáró kivitelek éltek tovább, vagyis megszűnt a hátsó ajtó nélküli hosszú fülke. Szintén maradt a hátsó- vagy összkerékhajtás és az ötfokozatú manuális vagy automatikus sebességváltó. Az erőforrások között azonban a dízelek vették át a főszerepet, 2,5 vagy háromliteres lökettérfogattal. Kivéve a mexikói, valamint a Közép- és Dél-Amerikai piacot, ahol a hajdani B-sorozat 2,2 és 2,6 literes benzinmotorjai is bekerülhettek a BT-50-be. Az Észak-Amerikai piacon kívül továbbra is a Mazda – immár BT-50 – pickupja szolgált a Ford Ranger és az erre épülő Everest terepjáró alapjául. A BT-50 ezen első sorozata 2011-ig készült, és forgalmazása leállításával – egyelőre – végleg meg is szűnt a Mazda pickupok gyártása. Nálunk, illetve Európa többi országában is ekkor láthattunk utoljára pickupot a Mazda márkakereskedésekben holott továbbra is árulják a világ egyes tájain a Mazda BT-50 második generációját.
A Mazda BT-50 jelenleg is forgalomban lévő, 2011 óta árusított második generációja immár egy az egyben a Ford Ranger átemblémázott változata. Az autó megjelenését Ausztráliában szabták át a Mazda akkori többi típusához hasonlóvá. E második BT-50 már csak kizárólag Thaiföldön és Dél-Afrikában készül, továbbra is hátsó- vagy összkerékhajtással, hatfokozatú manuális vagy automatikus sebességváltóval, elődjénél is körülbelül húsz centiméterrel hosszabb tengelytávval és karosszériával. A háromféle – hagyományos, négyajtós hosszú fülkés és duplafülkés – kivitelben készülő BT-50 orrában 2,2 vagy 3,2 literes dízelmotor dolgozhat.
