Határ a csillagos ég

Írtunk már arról, hogy milyen sikeres évet zárt 2015-ben a Mazda, amikor a márkára hulló díjesőről emlékeztünk meg egy bejegyzésben. Mostanra azonban nyilvánosságra kerültek a legfrissebb eladási adatok, amelyek alátámasztják, hogy a vásárlók szerint is jó irányba halad a Mazda.

Szót ejtettünk a díjeső kapcsán a jó, mégsem népszerű autókról, illetve ennek kapcsán méltattuk már a Mazdát, amely a szakemberek és a vásárlók szerint egyaránt jó, és izgalmas. Pedig e kettő bizony ritkán jár együtt. A SKYACTIV technológia és a KODO stílus találkozása viszont ilyen izgalmasan kiváló autókat szült a Mazdánál az elmúlt években. Ennek egyrészt örülhetünk mi vevők, hiszen olyan nagyszerű autókat kapunk a Mazdától, mint a jelenlegi kínálat tagjai. Másrészt e sikeres fejlesztési irány gyümölcsét szüreteli a Mazda, évről-évre növekvő eladásokkal.

2015 újvonalas Mazda-palettája: Mazda3, Mazda2, CX-3, MX-5, Mazda6 és CX-5
2015 újvonalas Mazda-palettája: Mazda3, Mazda2, CX-3, MX-5, Mazda6 és CX-5

Egészen pontosan a hárommilliomodik újvonalas – vagyis KODO dizájnú és SKYACTIV technológiás – Mazda is elkészült már 2015 novemberének végére. Vagyis négy évvel azután, hogy a Mazdánál kezdetét vette az új időszámítás, azaz elindult a CX-5 SUV gyártása. A CX-5 és az utána megjelent új típusok – a harmadik generációs Mazda6 és Mazda3 és Mazda2, a CX-3 SUV és az MX-5 roadster negyedik nemzedéke – együtt, világszerte, összesen több mint 200 díjat söpörtek be az elmúlt négy évben. A sikeres csapathoz pedig 2016 tavaszán csatlakozik Észak-Amerikában az új CX-9 SUV.

Igazán termékeny év volt 2015 a Mazdánál
Igazán termékeny év volt 2015 a Mazdánál

Legutóbb éppen azért érdemelt elismerést a Mazda a tengerentúlon, mert teljes kínálatát tekintve is az USA leggazdaságosabb márkájának bizonyult. Sorozatban, immár harmadik éve. Azaz bármilyen alternatív hajtásmódú modell nélkül is, csupán benzinmotoros járművek forgalmazásával sikerült a környezetet legkevésbé terhelő márkává nőnie a Mazdának az USA piacán. Ez bizony elsősorban a SKYACTIV technológia érdeme. Csoda, hogy ezek után évről évre, világszerte emelkednek a márka eladásai? 2015 decemberében például 18,1 százalékkal több Mazda kelt el Észak-Amerikában, mint az előző év decemberében. Az ottani éves eladásokat tekintve pedig 4,4 százalékos növekedésről számolhat be a Mazda 2014-hez képest. Fantasztikus eredmény, sőt, az elmúlt húsz év legjobbja a Mazda számára ezen a piacon.

Hamar népszerűvé vált a Mazda CX-3
Hamar népszerűvé vált a Mazda CX-3

Hasonlóan sikeres eredményekért egyébként nem is kell ilyen messzire tekintetnünk, hiszen hazánkban is szárnyal a Mazda. Összesen 1578 darab Mazda kelt el Magyarországon 2015-ben, vagyis bő húsz százalékkal több, mint 2014-ben. A növekedést azonban ennél is szemléletesebben tükrözi a 2013-as eladási darabszám, hiszen abban az évben 857 darab Mazdát vásároltak hazánkban. Tehát két év alatt majdnem megduplázódott a kereslet kedvenc márkánk termékei iránt. Szép siker ez, még ha nem is szokványos. Hasonlóképpen az sem mindennapi, hogy egy márka zászlóshajója a legkelendőbb. Márpedig itt ez a helyzet, hiszen 2015-ben Mazda6-ból fogyott a legtöbb a Mazdánál, szám szerint 546 darab. Igaz, csak kicsivel marad le utána a Mazda3, 514 itthon eladott példánnyal, majd a CX-5 következik a sorban, 217 darabbal. A magunk részéről természetesen 2016-ban is hasonlóan sikeres évet és eredményeket kívánunk a Mazdának Magyarországon és világszerte egyaránt.

A Mazda6 Magyarország kedvenc Mazdájának bizonyult 2015-ben
A Mazda6 Magyarország kedvenc Mazdájának bizonyult 2015-ben