mazdablog
Amióta ismét felélénkült a külföldi használt autó láz, sorra jelennek meg a különböző médiafelületeken elrettentő történetek, vagy olyan sztorik, ahol olcsón vásárol a szerző autót, aztán rengeteg baja van vele. Ha valaki ilyen sztorit keres, nem biztos, hogy érdemes tovább olvasni, itt ugyanis nem „orbitális szívásról” lesz szó.
A tavalyi, 1000 eurós projekt után egy évvel, ismét autóvásárlásra szántuk el magunkat. A korábbi tapasztalatok alapján még alaposabbak voltunk és konkrét céllal indultunk neki a „kirándulásnak”. Ez pedig az volt, hogy egy mai szemmel is jól felszerelt, sportos, jó állapotú autót vásároljunk, ami viszonylag ritka hazánk útjain. Mazda szempontból ez nem kis kihívás, hiszen az elmúlt 20 évben szinte minden típus és kivitel eljutott Magyarországra. Későbbi választottunk viszont ritka, mint a fehér holló. A 323F legutolsó generációja sok szempontból különleges. Formája teljesen eltér elődje sportos fazonjától, praktikuma, kényelme viszont alaposan túlszárnyalja azt. Legerősebb kivitele az európai piacon a 626-ból örökölt hajtásláncot és némely piacokon a GT, más országokban a Sporty utónevet kapta.
A kétliteres, 130 lóerős erőforrás és a hozzá kapcsolódó sebességváltó párosa híres megbízhatóságáról. Ezt már a Mazda Centrum műszaki csapatától tudtuk meg, akiket természetesen megkerestünk utazásunk előtt, hogy tájékozódjunk a típus buktatóiról. Sok mindenre nem kellett felkészülnünk, igazából csak a korrózió veszélyeire hívták fel a figyelmünket, de ezt mi magunk is tudtuk. A vásárlás pikantériája, hogy az egy évvel ezelőtti történet után ismét egy szürke Mazda 323-ért indultunk, ismét Drezdába. Míg azonban tavaly utolsó mentsvárként mentünk oda, most a volt keletnémet város volt az első uticélunk és bíztunk benne, hogy nem is megyünk tovább.
Bár az eladó jól hallhatóan arab volt, a korrekt kereskedőnek tűnt. Mindent elmondott kiszemeltünkről, ami már-már meseszerű volt. A 2001-es 323F Sporty-t első tulajdonosától vette, aki 1941-ben született és mindvégig ugyanabba a márkakereskedésbe hordta, ahol vásárolta Drezdában). A szervizkönyvben minden szépen követhető volt, az egyéb vásárlásokról (téli abroncsok, műszaki vizsgák) pedig számlák sorakoztak egy dossziéban. Az autó minden eleme gyári fényezésű, soha nem volt sérült, két éve pedig kapott egy teljes alvázvédelmet a szervizkönyv tanulsága szerint. Persze ez nem azt jelenti, hogy makulátlan volt az autó, hiszen apróbb – parkolásból származó – karcok azért akadtak rajta. A tunéziából 18 éve Németországba költözött kereskedőnk nem is tagadta ezeket, sőt a „lemezfelnire” szerelt téli abroncsokat sem titkolta el, hogy később az alku tárgyává tegye őket. Egy rövid próbaút és alapos átvizsgálás után egymás tenyerébe csaptunk és a teljes papírmunkát számolva három óra után már robogtunk is hazafelé.
Itt ejtsünk néhány szót arról, milyen autóról van szó valójában. Az akkor még nem egészen 80000 kilométert futott 323F Sporty új korában is igen dinamikus járműnek számított. A már említett hajtásláncnak köszönhetően 9,7 másodperc alatt elérte álló helyzetből a 100 km/h sebességet. Rövid fokozatainak és végáttételének köszönhetően sokkal dinamikusabb érzetet kelt, mint hasonló erőben lévő társai. Persze ez jelentkezik a fogyasztásban is, a katalógusadatok szerint 8,5 liter/100 kilométer vegyes értékkel számolhatunk. Saját mérésünk 7663 kilométer után 8,67 liter/100 kilométer átlagot mutat, ami visszatankolásos módszeren és nem az autó fedélzeti rendszerén alapul.
Felszereltség tekintetében szinte minden lényeges kiegészítőt megtalálunk. A gyári 16 colos könnyűfém kerékgarnitúra mellett ízléses légterelők és két nagy méretű ködfényszórót tartalmazó lökhárító különbözteti meg kisebb testvéreitől. A motorházfedelet felnyitva szembe tűnik a gyári toronymerevítő, amely kanyargós utakon bizony érezteti jótékony hatását. A csúcsmodellhez illően a kényelmi extrák sora is igen hosszú. A négy légzsák, az ABS, ESP, kipörgésgátló mellett találunk még automatikus klímaberendezést, Nardi bőrkormányt, fedélzeti számítógépet, távirányítós központi zárat. Igazából egyedül a sebességrögzítő és mai szintnek megfelelő audiorendszer hiánya volt észrevehető. Utóbbi azóta már megoldódott, mert a gyárilag dupla Din szabványú helyre egy Pioneer-fejegység, az ajtókba pedig JVC hangszórók kerültek. Előbbi pedig még nincs elvetve, utólag ugyanis könnyen megoldható a bowdenes gázpedállal rendelkező Mazdába.
A hazaút, illetve az azóta eltelt, közel 8000 kilométer viszonylag eseménytelenül telt, pedig megjártuk vele például Nizzát (oda-vissza 2500 kilométer) is. Ami a karbantartást illeti a szokásos cserélendők mellett (olaj, olajszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő) akkumulátort, ablaktörlőlapátokat és gyertyákat cseréltünk. Ellenőriztük a szíjakat és hamarosan alaposabban is utánanézünk az egyetlen visszatérő hibajelenségnek, a katalizátor hatékonyságát kifogásoló hibakódnak, amely időről-időre visszatér. Ezek mellett vadászunk két ködfényszóróra, mert sajnos valamilyen ok miatt a foncsorai megvakultak az elmúlt 15 évben.
A leírtak alapján biztosan sokakban felmerült, hogy a történet szép, de vajon megérte-e? A válasz röviden és tömören: igen. Utánaszámolva az autó a kinti vételárral, az útiköltséggel és papírmunkával együtt nem egészen 900 000 forintnál állt meg. Ezért a képen is látható állapotban lévő ritka, 80000 kilométert futott autót kaptunk, új nyári (7mm profilmélység) és új téli abroncsokkal (7,5-8mm), végig egy helyen vezetett szerviztörténettel, érvényes műszaki vizsgával, vonóhoroggal (valószínűleg soha nem használták, mert nincs rajta szemernyi kopás sem). Olcsóbbat közlekedési megoldást biztosan találtunk volna kis hazánkban, de ár/érték arányban jobbat és különlegesebbet nehéz lett volna, főleg kedvenc márkánk háza táján!
