Egy majdnem nagykorú Mazda

A Mazdablog rendszeres olvasói már ismerhetik annyira csapatunkat, hogy tudják: több idősebb Mazda is van közvetlen környezetünkben. Tavaly ősszel egy érdekes kísérlet alanya is hozzánk került és most, hogy eladtuk, következzenek a tapasztalatok.

Az ötlet tavaly ősszel jött. „Keressünk egy autót télre, amelyet használunk, majd eladunk.” A több kiszemelt példány közül végül talán a legérdekesebbet sikerült megkaparintani, bár erre térjünk vissza egy kicsit később. A koncepció az volt, hogy 1000 eurós ár alatt szerezzük be az említett autót Németországban. Ehhez az árhoz maximum 125 000 kilométer futásteljesítményt és klímát tartalmazó felszereltséget társítottunk.

Első körben az 1998-ban bemutatkozó 323 (BJ sorozat) került képbe. Több példányt is szemügyre vettünk, de meg kellett, hogy állapítsuk: a német telek nem bántak kesztyűs kézzel a korróziót illetően ezekkel a járművekkel. Illetve egészen pontosan az említett árkategóriában csak azok az autók voltak, amelyekre gazdájuk nem fordított gondot. Bizony nagy igazság, hogy télen is érdemes mosni az autót, mert ha a lerakódott sós latyakot, koszt kimossuk a megfelelő helyekről, sok kellemetlenséget megelőzhetünk.
Kiszemelt járműveink listája már a végét járta, amikor megérkeztünk Drezdába. Az egykori keletnémet városban, egy márkakereskedésben hirdették bejegyzésünk főszereplőjét, egy (BA sorozatú) 323 F személyében. Mivel addig csupa rossz tapasztalatunk volt az egy generációval fiatalabb társaival, így sok reményt hozzá sem fűztünk, de ha már ott voltunk a szomszédban, útba ejtettük.

Az első megdöbbenés rögtön az első találkozás alkalmával ért minket. Bár az autó sokat állhatott valahol ahol nagy volt a por, látszott rajta a gondoskodás. Első ránézésre még sehol sem támadta meg a rozsda, motorja gyönyörűen duruzsolt, belső tere tiszta volt. Miután rétegvastagság-mérővel körbenéztük, fejünket vakarva állapítottuk meg, hogy minden porcikája eredeti és soha nem volt sérült. Az addigiak alapján nem is igazán hittük el, hogy ilyen létezik. Aztán a márkaszervizben megemelték az autót és alulról vizslatva sem ért meglepetés. Felületi rozsda a kipufogón, illetve néhány futóműalkatrészen, de semmi komoly. A próbaút során is mindent rendben találtunk, így 890 euróért megvettük a modellváltás előtti sorozat egyik utolsó tagját. Zárójelben a németországi ügyintézésről csak annyit, hogy alig három óra elteltével már úton voltunk hazafelé. Magyarországon ez alig fért bele egy teljes napba, pedig Drezdában a szemünk előtt készítették el magát a rendszámtáblát is… Mire a papírokat elintéztük a helyi okmányirodában a Mazda kapott ablakmosó folyadékot és egy gyors ellenőrzést a szerviz részéről. A közel 1000 kilométeres utat minden gond nélkül megtettük vele, pedig helyenként az eső, néhol pedig hó is esett.

A megismerkedés rövid története után nézzük egészen pontosan mivel is van dolgunk. Az 1998-as évjáratú ezüst 323 F, 1,5 literes erőforrása 88 lóerőt mozgósít. Ez éppen kellemes a sportos formához, amely egyben praktikus is. A korabeli katalógusadatok szerint a 100 km/h sebesség eléréséhez 11,8 másodpercre van szüksége, tömege 1020 kilogramm, csomagtere pedig 345 liter űrtartalmú. Igazán vagánnyá mégsem ezek teszik, hanem olyan megoldások, mint a keret nélküli ajtók, vagy épp a világító kulcsnyílás a vezetőoldali ajtón. A felszereltség terén egyébként nem sok hiányolni való akadt. A központi zár, az ABS, a klíma, a két légzsák, az első elektromos ablak szinte minden igényt kielégít. Így használatba vételekor csupán egy riasztót kapott, mert Budapesten és környékén az indokoltnak tűnt. Természetesen amikor itthon átnéztük, ellenőriztük az egyébként mindvégig vezetett szervizkönyv hitelességét. Ez alapján valósnak tűnt a vezérlés cseréjét igazoló bejegyzés is, így csupán egy olajcserét ejtettünk meg és két ablaktörlő lapátot kapott a majdnem nagykorú Mazdánk. Ezzel együtt minden gond nélkül levizsgázott a Nemzeti Közlekedési Hatóság vizsgabázisán! És hogy mi következett ezek után? Használni kezdtük!

Fél év alatt 8000 kilométert tettünk meg a 17 éves autóval, amelyet előtte mindkét gazdája becsületesen karbantartott. Vigyáztak rá és ez érződött is minden porcikáján. Egyedül a vezetőoldali ülés oldalán lévő pici szakadás árulkodott arról, hogy a kagylósított ülésforma és a „hasitasi” oldalra fordítva nem szerencsés páros. A használat közben szerzett tapasztalatok alapján tökéletesen megértettem, amikor a kereskedés értékesítője azt mondta: alacsony építése miatt cserélte le az idős hölgy az autót. Valóban mélyre ül le bele az ember és kiszállni sem könnyű elegánsan belőle. Viszont ha már bent vagyunk, akkor minden a helyére kerül. Az keret nélküli ajtók mellett nem süvít a szél, nem áznak be még magas nyomású mosóval tisztítva sem. A kezelőszervek finomak és pontosak, a tavasz közeledtével pedig a klíma is gond nélkül megkezdte munkáját. A Mazda jött-ment, bejárta az országot velünk. Persze, hogy ne legyen teljesen tökéletes a történet, arról a hazai közlekedési morál gondoskodott. Egészen pontosan egy figyelmetlen autós, aki a kétsávos Váci úton nem vette észre, hogy mellette haladunk és sávváltás közben nekünk jött. Így vesztette el „szüzességét” a mi kis Mazdánk, legalábbis ami a sérülésmentességet illeti. Szerencsére komolyabb baj nem történt egy sárvédő igazítás és újrafényezés azonban elkelt. Más váratlan esemény viszont nem történt az együtt töltött idő alatt.

Aztán a nyár derekán úgy gondoltuk megpróbáljuk eladni. Meghúztunk egy árszintet, ami alatt semmiképp nem váltunk volna meg tőle. Már csak azért sem, mert a télen mért 7 liter/100 kilométer fogyasztási érték is egyre lejjebb kúszott a melegebb idő beköszöntével. Májusra már stabilan 6,6 liter/100 kilométer értékre csökkent, ami tekintettel arra, hogy sokat ment a budapesti forgalomban az autó, kimondottan jó érték. Ráadásul az említett árszinten még egy minimális hasznot is elkönyvelhettünk volna. A hirdetést tehát föladtuk, igaz, ebből a típusból szinte a legdrágább darab lett a legnagyobb használt autós oldalon a miénk. A telefon viszont gyakran csörgött és az első érdeklődő, aki eljött megnézni az autót el is vitte. Nem csoda, mert nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az ország egyik legszebb 323 BA Mazdája került eladósorba. Ő is boldog volt és mi sem szomorkodhattunk, bár a kis szürkeség a németes díszcsíkjaival gyakran eszünkbe jut azóta is.

Mi a tanulsága a történetnek. Egyrészt az, hogy Németországban valóban bele lehet futni igazán különleges autókba, kedvező áron. Másrészt – ami sokkal fontosabb – ha az ember vigyáz a Mazdájára, megadja neki mindazt amit kell, rendszeresen a megfelelő szervizben karbantartatja, akkor az hosszú évek után is megbízhatóan üzemel. Reméljük új gazdája is annyira vigyáz rá, mint mi és elődeink! Sok-sok kilométert kívánunk még Nekik!