Nem áprilisi tréfa

Négyajtós, vászontetős Mazda6. A képek láttán is hajlamosak lehetünk azt mondani, hogy ilyen autó márpedig nincs. Pedig nem számítógépes grafikáról van szó, hanem tényleg létezik a Mazda6 kabrió.

Elsőre valóban áprilisi tréfának tűnhet nyitható tetős változatot építeni a Mazda6-ból, a különc japán márka azonban már többször bebizonyította, hogy nem ismer lehetetlent. A Mazda6 kabrió is elkészült, valódi, működő jármű, hiába ellentmondásos egy ilyen modell megvalósítása. Hiszen a tetőszerkezet fontos elem a karosszéria megfelelő torziós merevségének kialakításához, a tetőtől megvált autóknál tehát ezt egyéb módon kell „pótolni”. Ezért készülnek kabriók kupé, illetve háromajtós típusokból, ahol a fentiek megvalósítása könnyebben lehetséges. No de egy négyajtósnál? Az ilyesmi ritka, mint a fehér holló.

Több példány is készült a nyitott tetős Mazda6-ból, és Japánban sűrűn használják őket utcai felvonulásokon

Csupán 6 hónap állt a mérnökök rendelkezésére a négyajtós kabrió Mazda6 kifejlesztésére, ami plusz kihívást jelentett az egyébként sem egyszerű feladat megoldásában. A karosszéria hiányzó elemei nyújtotta merevítő funkció pótlására azt a jól bevált stratégiát választották a Mazdánál, amit hajdan kétajtós kabrióknál is láthattunk. Azaz masszívan összekötötték a megerősített B-oszlopokat. Ez az erős merevítő további funkcióval is szolgál, hiszen a felvonulásokon a hátsó ülések előtt álló utasok ebben kapaszkodva integethetnek a nézőknek.

A sorozatgyártású Mazda6-hoz képest emelt második üléssor miatt már-már mozis hangulatú a kabrió Mazda6 utastere

A B-oszlopokat áthidaló merevítőn kívül további erősítéseket is kapott a nyitott Mazda6. Itt is összekötötték a kellemeset a hasznossal, figyelembe véve, hogy a hátul ülőknek egyébként is kiemelt szerep jut egy ilyen autóban. Ezért az első ülések mögötti padló 20 centiméterrel magasabbra került, mint a hagyományos négyajtósban, a második üléssort pedig 40 centivel emelték meg a sorozatgyártású Mazda6 modellekéhez képest. Ennek köszönhetően akkor is jól láthatók az autó utasai, ha éppen ülnek. Ugyanakkor a magasabb üléspozíció jóvoltából alul bőven maradt hely a további karosszériamerevítő elemek beépítésére. Az első Mazda6 kabrió prototípus után már egyszerűbbnek bizonyult a további néhány, szintén egyedileg, kézzel készített modell összeszerelése. Ám ettől még nem sorozatgyártásra érett a nyitott tetős Mazda6, így továbbra sem számíthatunk megjelenésére a márkakereskedésekben.

Nem csak a Mazda6-ból, hanem az RX-8-ból is készült nyitott tetős felvonulási kivitel