Habár olykor egy-egy hosszabb utazás, kirándulás kapcsán írunk Barátunk új kora óta nyomon követett Mazda3-asával szerzett tapasztalatairól – mivel rendkívüli események szerencsére nem zavarnak bele a dolgos hétköznapokba –, most nem egy wellness-hétvégéről számolunk be. Ezúttal az autó egészségmegőrzése került napirendre, ugyanis eljött a 60 ezer kilométernél előírt karbantartás ideje.

Legutóbb egy márciusi síút alkalmával számoltunk be Barátunk kedvező tapasztalatairól és kellemes kalandjairól a Mazda3-asával, amelynek életét új kora óta, azaz közel két éve kísérjük figyelemmel itt, a Mazdablogon. Most ismét Ausztriában jártak, ám ezúttal egy rövidebb őszi túrázás volt a cél Stájerországban.

A Mazdablog rendszeres olvasói már ismerhetik annyira csapatunkat, hogy tudják: több idősebb Mazda is van közvetlen környezetünkben. Tavaly ősszel egy érdekes kísérlet alanya is hozzánk került és most, hogy eladtuk, következzenek a tapasztalatok.

Korábban, amikor nálunk járt a Mazda CX-5 szerettük. Nem is csoda, hiszen rajtunk kívül is sokan voltak ezzel így. Kategóriájában igen jó helyet sikerült kivívnia magának, ami kényelmét, terepjáró képességeit nézve nem is csoda. A legutóbbi ráncfelvarrás pedig azt irányozta elő, hogy a Mazda SUV még jobb lett. Vajon valóban így van?

Korábban részletesen bemutattuk, hogy mennyi kellemes élményt, benyomást és tapasztalatot szereztünk a Mazda3 Sport G 120 tesztautónkkal. A modell sok flottavásárló és bizonyára magánvásárló számára is egyik, ha nem a legfontosabb tulajdonsága, a rendkívüli üzemanyag-takarékossága azonban megér egy külön misét. Fogyasztásmérésünk nagyon sok tanulsággal szolgált, különösen a Mazda3 Sport G 100 modellel összehasonlítva.

A Mazdablog olvasói már többször találkozhattak az új Hármast bemutató posztokkal, hiszen a csapat egyik közeli barátja nemrégiben vásárolt egy G100 modellt. Most viszont a „kezünk közé kaparintottuk” a benzines Mazda3 fivérek közül a középsőt, azaz a G120 változatot. 

Röviddel azután, hogy év elején szolgálatba állt barátunk vadonatúj Mazda3 Sport G100 Challenge modellje, közösen elvégeztünk egy üzemanyagfogyasztás-mérést, amelynek részleteit és eredményét itt a Mazdablogon átfogón ismertettük. Már akkor megígértük, hogy nyáron megismételjük ugyanezt a mérést. A közelmúlt eseményeinek fényében pedig még aktuálisabb lett az újabb mérés. Nos, a most kapott eredmény nemcsak a várakozásainkat […]

Végre itt a nyár, amely egyúttal az utazások, autós kirándulások szezonja is. Így a Mazdablogon immár több mint fél éve nyomon követett új Mazda3-as is túlesett első nagy kalandján. Barátunk párjával és egy másik házaspárral ugyanis a Mazdával utazott el Erdélybe, a csíksomlyói búcsúra, amit a Békás-szorosban tett kirándulással egészítettek ki. Így összesen négy napig […]

A Mazdablog rendszeres olvasói bizonyára emlékeznek még barátunk autójára, amelynek életét új kora óta követjük. Most eljött az első jelentősebb szerviz ideje, hiszen a Mazda3 számlálója több mint húszezer kilométert mutatott már.

Jó ideje nem adtunk hírt barátunk Mazda3-asáról, amelynek a megvásárlás pillanatától kezdve nyomon követjük sorsát itt, a Mazdablogon. Ennek egyszerűen csak az az oka, hogy nem történt semmi említésre méltó a járművel. Hibátlanul teszi a dolgát a mindennapokban, kilométerről kilométerre megerősítve barátunk számára, hogy jól döntött.

Nehéz örökséget vett át 2002-ben a Mazda6. A nagy előd, a Mazda 626 évtizedeken keresztül a kategória egyik legnépszerűbb és legmegbízhatóbb autója volt. Praktikuma és gazdaságos üzemeltetési mutatói miatt nem csak a magánszemélyek, hanem a céges felhasználók is szerették.