Nem is olyan rég mutatták be a Mazda MX-5 negyedik generációját, de máris megjelent belőle egy különleges kiadás, az Icon. Elsőre meglepő lehet ez a hír, hiszen ilyen akciókat akkor szoktak bedobni a gyárak, ha fel kell pörgetni az eladásokat, itt pedig erről szó sincs, a gond inkább az, hogy nem tudnak annyi autót gyártani, […]

Elképesztő látványosságok „születnek” a tuning világában, köztük talán a legérdekesebbek úgynevezett rat-stílusban. Naná, hogy a Mazda sem maradt ki a szórásból.

Tizenöt esztendő hosszú idő. Főleg a gépjárműiparban, ahol gyakorlatilag ez két teljes modellciklust jelent. Mostani bejegyzésünk két főszereplője között pedig épp ekkora a korkülönbség. A sok hasonló paraméter mellett arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire eltérő karakterek.

Szép dolog a művészet, legfőképpen azért, mert mindenki másképpen vélekedik róla. Akadnak, akik csak a Bartók rádióban hallanak és a Szépművészeti Múzeumban látnak művészetet és szinte minden egyebet elutasítanak. Másoknak egy Mazda RX hátsó kerekeivel rajzolt aszfaltmotívum is igazi műremek, nem beszélve az előadásmódról. Az e kettő közötti űrről, illetve még inkább e kettő találkozásáról szól […]

Nyakunkon a tavasz és már hazánkba is megérkeztek a negyedik generációs Mazda MX-5 első példányai. Csoda, hogy mostanában minden erről az új roadsterről szól a japán márkánál? Sőt, nem csak a Mazdánál, hiszen folyamatosan érkeznek a hírek az újabb és újabb díjakról, elismerésekről, amelyeket az új MX-5 zsebelt be. Íme a legfrissebbek.

Kétségtelen, hogy a Mazda MX-5 a valaha gyártott legnépszerűbb roadster, és ezzel együtt persze sok tuningőrült fantáziáját megmozgatta már az elmúlt bő negyed században. Ismét extrém MX-5 modellek következnek.

Ó, hol vannak már azok az évek, amikor MPS változat készült a Mazda3-ból. Manapság már inkább az új Mazda3 MPS képe lebeg a szemünk előtt, hiszen egyesek tudni vélik, hogy 2016-ban a jelenlegi generációból is érkezik egy ilyen legerősebb kivitel. Most azonban nem erről esik szó az alábbiakban, hanem az előző Mazda3 MPS modellről.

Benned is megfogalmazódott már olyan gondolat egy neked nagyon tetsző típus láttán, hogy végtelenül eltalált a megjelenése, a koncepciója és úgy általában az egész? Eszedbe jutott ilyenkor az, hogy mindezt már nem tudják majd fokozni a tervezők a következő generációváltáskor sem? És ezután felötlött benned az a régi bölcsesség is, hogy minden fokozható? Erről szól […]

Írtunk már korábban a csak Észak-Amerikában hódító Scion márka és a Mazda. Most pedig azért emlékezünk meg ismét erről a kapcsolatról, mert a Las Vegas-i SEMA tuningkiállításon természetesen a Scion is kiállított. Természetesen, hiszen a tuning, azaz az autók átalakítása, egyéni ízlés szerinti továbbgondolása elsősorban a fiatalok körében népszerű. Így a kifejezetten a fiatalokat célzó […]

A japán autóipar említésekor az első, ami az emberek eszébe jut, a megbízhatóság, ebben pedig a Mazda mindig is az élen járt. Egy másik bevillanó dolog pedig az „elborult” japán tuningmesterek munkássága, amelynek láttán legalább úgy meglepődünk, mint ha egy kaiju jönne velünk szemben az utcán.

Másik motort tenni egy Wankel-motoros Mazdába? Már a kérdés is botrányos! Pedig, bizony, mi is hallottunk már hazai Mazda-rajongó szájából olyan szégyenteljes kijelentést tenni, hogy ő aztán nagyon szívesen elfogadna egy RX-8-t – a gyári helyett mondjuk egy jófajta kétliteres motorral. Még jó, hogy ilyen nincs, viszont az alábbiakban még durvább beavatkozást mutatunk.