Stíluskülönbség

Kombi karosszériával is nálunk vendégeskedett az új Mazda6, egy egészen más felszereltséggel és motorral, mint az először próbált négyajtós. Meglepődtünk, mennyi változást eredményezett ez a pár „apróság” a Mazda6 karakterében.

Egyre meggyőzőbb eredményeket érnek el a Mazda mérnökei a prémiummárkává formálás útján. Kiváló példa erre az új Mazda6, ahogy arról már a fehér, dízelmotoros négyajtós Takumi Plus kapcsán is beszámoltunk. Legutóbb viszont egy kombi Mazda6 járt nálunk, és előzetesen csupán a karosszériáik közti különbségre figyeltünk fel. Megállapítottuk, hogy ezúttal egy praktikus ötajtós érkezik hozzánk, és megint egy jót autózunk majd vele. Ennyi. Aztán a hivatalos nevén Mazda6 Sportkombi G194 Revolution Top modell már elnevezése hosszával kifejezte, hogy nemesi rangra méltó. Komolyra fordítva a szót, persze ennél is többet elárul a beszédes modellnév a mögötte rejlő jelentős eltérésről a tartalomban a korábbi négyajtós tesztautóhoz képest.

A fehér bőrkárpitos, alumínium díszítéssel feldobott Revolution Top beltere napfénytető nélkül is világosabb a Takumi Plus utasterénél

A négyajtós és a kombi közötti különbség tekintetében persze nem változott a Mazda6, továbbra is 65 milliméterrel hosszabb a szedán és 80 milliméterrel nagyobb a tengelytávja. Az utastérben ez ugyebár mégis legfeljebb a kissé nagyobb hátsó lábtérben érhető csak tetten, hiszen a hátsó ülések mögött folytatódó légtér miatt nagyobbnak érződik a kombi, bár ez sem újdonság. A meglepetést sokkal inkább a Revolution Top és az új Takumi Plus kivitelek utasterei közötti különbségek okozták – természetesen eltekintve a négyajtós és a kombi karosszériákból adódó eltérésektől. Pedig ugyanaz a műszerfal és minden egyéb apróság, csupán stílusukban mutat nagyon mást a két csúcsváltozat.

Szerintünk kiválóak a LED-technikás fényszórók

A hajdan a Mazda6 esetében is a csúcsot jelentő Revolution Top modell fölé a típus megújulásával érkezett a Takumi Plus, még gazdagabb ellátmánnyal. Abban barna Nappa bőrkárpitozás uralja az utasteret, hozzá illő, sötét tónusú, szintén barna fa díszítőelemekkel és fekete tetőkárpittal. A belső tehát alapvetően sötét tónusú és messzemenően elegáns, az alapáron járó napfénytető pedig fényt visz a beltérbe. Ugyanakkor most a Revolution Top „dresszben” érkezett kombi tesztautónkban fehér bőrkárpitozással és alumínium díszítőelemekkel találkoztunk. Ez egészen más hangulatot áraszt, mint a Takumi Plus hűvös eleganciája. Nincs napfénytető, mégis minden körülmények között világosabb az utastér. Nincs fabetét, mégis megkérdőjelezhetetlenül magas szintű minőségérzettel társul ez az összeállítás is – ahogy arról szintén írtunk már korábban.

Kézifékkar nincs, a bal felső kapcsolóval aktiválható kormánykerékfűtés pedig hasznos lehet télen

Testközelből megtapasztalva tehát nagy élményt jelentett átélni a belsőépítészek munkájának gyümölcsét. Amikor csupán néhány anyag és kiegészítő kicserélésével egészen más stílust varázsolnak elénk, és ez alapvetően meghatározza az utastér hangulatát. Persze a Revolution Top modellek is elérhetők fehér helyett fekete bőrkárpitozással, de az sem hasonlítható a Takumi Plus barnájához. Nem beszélve a mesés fehér és a dögös vörös karosszériaszínek a szemlélőben más-más húrokat megpengető hatásáról. Számunkra így nyert igazán értelmet a Takumi Plus megjelenése a Mazda6 kínálatában, hogy szó szerint belehelyezkedve érzékeltük a különbséget a két csúcsváltozat között. Ráadásul eddig csupán a látható eltérésekről írtunk, anélkül, hogy egyáltalán beindítottuk volna a motort.

Nagy és jól pakolható a kombi Mazda6 csomagtere. Ráadásul a kombi és a négyajtós Mazda6 modellek árai azonos felszereltséggel megegyeznek

Míg múltkor a négyajtós az immár 184 lóerős dízelmotorral járt nálunk, úgy most a kombi a 2,5 literes, 194 lóerős benzinmotorral érkezett hozzánk. Ezek szintén a kínálat csúcsát jelentik az erőforrások között, és a 10 lóerős eltérés sem számottevő a motorok teljesítményében. Stílusban viszont nagyon is – gondoltuk az utasterek példáját látva – hiszen az egyik dízel, a másik benzines. Az első indítás azonban ezúttal is meglepetést hozott. Ugyanis míg a dízelt korábban jogosan dicsértük csendes járása miatt, addig a Mazda benzineseit szintén korábban is rendre méltattuk kedvesen morgó, élces tónusuk jóvoltából. A szálak azonban itt összeértek, hiszen hidegindítás után a benzinmotoros kombi tesztautó sem tűnt érdemben csendesebbnek a dízel négyajtósnál. Igaz ugyan, hogy a kombi tesztidőszakában jóval hűvösebb időjárást élvezhettünk, mint a nyáron próbált dízel esetében.

A kombinál hosszabb négyajtós is impozáns, a Mazda6 Sportkombi mégis nagyobbnak tűnik

Üzemmeleg állapotában persze a 2,5 literes benzinmotor is legfeljebb halk duruzsolással tudatja a jelenlétét a bennülőkkel. A hatfokozatú automatikus váltó a nyomatékleadásból adódó különbségeket is ügyesen kiegyenlíti a benzines és a dízelmotor között. Így komolyabb gázadásra is hasonlóan viselkedik a két modell – hacsak a vezető nem veszi át a fokozatok kapcsolásának feladatát. Nyilvánvalóan a benzinmotor fogyasztása némileg – úgy 1,5 literrel – magasabb, ám a 194 lóerős benzinessel mért 7,9 literes átlag is elégedettségre ad okot. Viszont, ha már a kombiról beszélünk, akkor fontos különbség, hogy ebben a karosszériaváltozatban – plusz 600 ezer forintért – összkerékhajtással is elérhető a Mazda6, de csak az amúgy is közel félmillió forintos többletet jelentő dízelmotorral. Azonos felszereltséggel tehát bő egymillió forinttal drágább a Mazda6 AWD a most kipróbált, 10,4799 millió forint alapárú G194 Revolution Top modellnél. Ennél 60 ezer forinttal olcsóbb ugyanez a kivitel fekete bőrülésekkel, míg a Takumi Plus napfénytetővel kiegészített eleganciája csak 410 ezer forintos felárat jelent. Lehet választani.

 

Comments are closed