Az olaj útjai

Kivizsgálást kezdeményezett a japán közlekedésügyi minisztérium a Mazda üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mérési hitelességéről. Az eredmények mellett arról is írunk az alábbiakban, hogy olajégető típusaival milyen terveket sző a Mazda.

Pár éve nagy port kavart az autóiparban az üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mérésével kapcsolatos visszaélések ügye. A Mazda hamar megtette nyilatkozatát, hogy nem érintett az ügyben, vagyis minden tekintetben tisztességes módszerekkel végzi autói üzemanyag-fogyasztásának és károsanyag-kibocsátásának mérését. A Japán Föld-, Infrastruktúra-, Turizmus- és Közlekedésügyi Minisztérium azonban vizsgálatot indított a mérések hitelességének kivizsgálására. Ennek eredménye látott napvilágot a közelmúltban.

A Mazda2 fogyasztása villanymotor nélkül is hibrideket idéz, könnyen 5 liter alatt tartható

A minisztériumi vizsgálat megnyugtatóan zárult a Mazda számára, csalásról valóban szó sincs a márkánál. Ez már önmagában is elismerésre méltó, hiszen a Mazda nem állt be a sorba SKYACTIV technológiájával. Rendhagyó, hogy motorjaihoz nem alkalmaz turbófeltöltőt gazdaságosságfokozó céllal, a SKYACTIV erőforrások mégis legalább olyan gazdaságosak és tiszta üzeműek, mint vetélytársaié. Papíron mindenképpen, illetve a visszaélések kapcsán kiderült, hogy még inkább igaz mindez. Sőt, már a gyakorlatban is számtalanszor megbizonyosodhattunk a Mazda típusainak valódi gazdaságosságáról – és ezáltal mérsékelt környezeti terheléséről – télen és nyáron egyaránt, valamint más típusokkal összevetve is.

Kétliteres szívó benzinmotor forgatónyomatéka és menetteljesítményei, 1,5 literes benzinmotorhoz illő üzemanyag-fogyasztással és károsanyag-kibocsátással: ezt tudja a Mazda3

A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy a Mazda sem tökéletes, és ennél a gyártónál is emberek dolgoznak, akik hibázhatnak. Ebből adódóan a fogyasztás- és károsanyag-mérések pontosságával kapcsolatban találtak kisebb hiányosságokat, de ezek nem szándékos mulasztásból adódtak. Konkrétan az történt, hogy a mérés során előírt sebességtől a megengedettnél nagyobb mértékű eltérés is előfordult 1472 mérésből 72 alkalommal (tehát az esetek kevesebb mint 5 százalékában). E hiányosság okaként azt állapították meg, hogy a sebesség túlzott mértékű eltérésére a mérési rendszerben semmi nem figyelmezteti a mérést végzőket.

Nemcsak ár-érték arányával emelkedik ki a Mazda MX-5 a sportkocsik közül, hanem élmény-gazdaságosság arányával is

A Mazda szakemberei természetesen megismételték azokat a méréseket, amelyekben hibát találtak. A hibátlan mérések során kapott eredmények csupán olyan mértékben tértek el a hibásaktól, hogy azok összességében nem befolyásolták az érintett típusok fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékeit, így korrekcióra sem került sor. Ráadásul mindez csupán a japán piacra érvényes mérések során fordult elő, az Európában elfogadott mérési eljárások vizsgálatakor még ennyi hibát sem vétett a Mazda. A későbbi hibák kiküszöbölésére pedig egyrészt kiegészítették a rendszert oly módon, hogy automatikusan érvényteleníti azt a mérést, ahol a sebességeltérés nem megengedett mértékű. Másrészt immár több szakembert alkalmaznak a mérések hitelességének ellenőrzésére.

Nagy autó, nagy benzinmotorral szinte garantáltan 10 liter feletti üzemanyag-fogyasztást feltételez – kivéve, ha Mazda embléma virít az orrán

Mindezeknél jóval érdekesebbnek ígérkezik a márka jövőjét érintő új együttműködés. A Mazda Szaúd-Arábia állami olajvállalatával (Saudi Aramco) és a Japán Nemzeti Fejlett Ipartudományi és Technológiai Intézettel (AIST) közös projektben fejleszti a jövő tiszta erőforrását. A cél a belső égésű motorok továbbfejlesztésével a károsanyag-kibocsátás további mérséklése. A Mazda felmérése szerint ugyanis 2035-ben az utakon közlekedő járműveknek még mindig 84 százalékában dohog majd belsőégésű erőforrás. Mindez a „Fenntartható Zoom-Zoom 2030” projekttel összhangban zajlik a Mazdánál, amelynek fontos célkitűzése, hogy a jövőben a környezet terhelése nélkül is igazi Mazda élményautók készüljenek. Valljuk meg, hogy a mai Mazda típusoknak – főleg az MX-5 roadsternek – csupán a gázfröccsös motorindítása is alátámasztja a fenti törekvés helyességét…

A tengerentúlon ugyancsak elismerik a Mazda típusainak gazdaságosságát, az Európában nem kapható, 2,5 literes, turbófeltöltős benzinmotorral is

A legújabb együttműködés célja, hogy a Saudi Aramco, a Mazda és az AIST minimális károsanyag-kibocsátásra optimalizált erőforrást építsen, kifejezetten a motorhoz fejlesztett üzemanyaggal. Ráadásul mindezt az alapanyagként felhasznált kőolaj teljes életciklusára vetítve teszi a három cég. Hiszen nem elég, ha csupán az olaj használatának utolsó fázisában csökken a levegőbe jutó káros anyag. Fontos, hogy már az olaj kitermelése és finomítása is környezetbarát módon történjen. Mindeközben a Mazda továbbra is hű marad cégfilozófiájához, miszerint olyan autókat készít, amelyek a Jinba Ittai, azaz ló és lovasa módjára „együtt élnek” használóival. A lényeg tehát a vezetési élmény, a környezet károsítása nélkül.
Mit mondhatnánk erre? Úgy legyen!