Az ősz beköszöntével sikerült végre megkaparintanunk a jubileumi kivitelek egyikét. Az MX-5 30th Anniversary Edition 0044-es sorszámú RF változata majd egy hetet töltött nálunk. Elöljáróban annyit bocsátanánk előre: kellemes hét volt.

Szeptember 21-én ismét a miatások játszóterévé vált a Hungaroring, ugyanis a Magyar MX-5 Klub itt tartotta hagyományos Éves Nagytalálkozóját. Több mint háromszáz kis Mazda roadster ficánkolt egész nap a legendás aszfaltcsíkon, ezenkívül persze más érdekességek és programok is várták a résztvevőket.

Mindenkinek mást jelent a tökéletes hosszú hétvége. A Magyar MX-5 Klub közel harminc tagja az idei pünkösdi hétvége programjának egy alpesi túrát választott, amelynek négy napján több mint ezer kilométert örömautóztak Ausztria és Németország festői szépségű hegyi útjain. Még az időjárás is tökéletesen alakult a fedél nélküli élményekhez a Miata-Tour Austria-Germany 2019 során.

Amint beköszöntött a tavaszi jó idő, március végén máris megtartotta immár hagyományos szezonnyitó hétvégéjét a Magyar MX-5 Klub. Az első nap a pályaautózásról, a második a túrázásról szólt, méghozzá gyönyörű napsütésben. Csak így tovább!

Most már végérvényesen meg kell érkeznie a kellemes tavaszi időjárásnak, ugyanis a Magyar MX-5 Klub március utolsó előtti hétvégéjén megtartotta szokásos szezonnyitó rendezvényét. Szombaton egy kötetlen, de annál élvezetesebb kunmadarasi pályanappal, vasárnap pedig egy hortobágyi túrával fohászkodtak a miatások az égiekhez, hogy 2018-ban minél többet süssön a nap!

Melengető napsütés, gyönyörű őszi színekbe burkolózott táj, kisforgalmú, kanyargós, dimbes-dombos utak, szép műemlékek, kellemes társaság és több mint száz rendkívül változatos Mazda MX-5. Semmi nem hiányzott ahhoz, hogy a rendkívül népes Magyar MX-5 Klub több mint száz tagja egy nagyszerű élményautózással búcsúztassa el az idei roadster-szezont október közepén.

Minden idők legnagyobb Miata-találkozóját rendezte meg a Magyar MX-5 Klub Egyesület szeptember elején a Hungaroringen, a Mazda Motor Hungary Kft. támogatásával. Mintegy 250 roadster gyűlt össze a pályán, amelyek közül jó néhány a szomszédos országokból érkezett. A résztvevők élményautózhattak a versenypályán, szlalomversenyen mérhették össze autójuk és saját maguk tudását, vezetéstechnikai tréningen gyakorlatozhattak, illetve megszavazhatták a […]

Noha a közmegegyezés úgy tartja, a külcsínnél a belbecs sokkal fontosabb, az autók világában ez a mondás nem feltétlenül állja meg a helyét.

Még tavaly novemberben zajlott Las Vegasban a SEMA Show, ahol elképesztő autócsodák várták a nagyközönséget. Közülük is kiemelkedett két frissen bemutatott új Miata-típus és az a 4 tárcsás Mazda RX-7 AWD, amit Rob Dahm és csapata rakott össze.

Most már nyugodtan jöhet a tél, hiszen a Magyar MX-5 Klub megtartotta hagyományos őszi szezonzáró gurulását. Október 16-án mintegy negyven Mazda MX-5 NA, NB és NC járta be konvojban a Felvidéket az Esztergom-Selmecbánya-Rétság-Esztergom útvonalon. Az időjárás is kegyes volt a lelkes roadsteresekhez, így napközben nyitott tetővel élvezhették a kanyargós kis utakat.

Behuppansz, egészen pontosan le. Olyan mélyre, amilyen mélyre talán még soha nem ültél. Egyetlen mozdulattal kinyitod a ponyvatetőt. Kinyomod a kuplungot és megnyomod az indítógombot. Egy pár másodpercig hallgatod az életre kelő motor duruzsolását, majd „megkínálod” néhány gázfröccsel. Aztán sebességbe teszed a váltót, felengeded a kuplungot és élvezed ahogy az erőforrás érces koncertje közben a […]