Ede megvette élete második Mazdáját – 2. rész

IMGP0170Sorozatunk első részében megismerkedhettetek Edével, aki a közelmúltban – nyolc év együttélés és több mint negyedmillió kilométer után – lecserélte Mazda6-osát. Mostani bejegyzésünkből megtudhatjátok, a budapesti építészmérnök miért döntött egy új Mazda3 mellett! 

A történetet ott szakítottuk félbe, hogy Ede ugyan kereste a számára megfelelő második generációs hatost, de sem hazánkban, sem a külföldi használtautós oldalakon nem lelt megfelelő példányt. Miközben bújta a mazdás, illetve használtautós weboldalakat, számolt és mérlegelt, vágyakozott és reménykedett, igen nagy hírveréssel berobbant a magyar piacra is az új Mazda3. Persze nem kerülte el Ede figyelmét sem, sőt! Pillanatok alatt beleszeretett sportos, karakteres formájába, ízléses kivitelezésű belsőterébe, kecses műszerfalába és nem utolsósorban a Skyactiv technológiába, amelyről mérnök lévén igyekezett minden létező műszaki információt is begyűjteni.

Az új hármas külsőleg és belsőleg is meggyőzte Edét
Az új hármas külsőleg és belsőleg is meggyőzte Edét

Az 1,5 literes, 100 lóerős benzinmotor esetén a Mazda6-hoz képesti kedvezőbb üzemanyag-fogyasztásból és egyéb kisebb tételekből származó költségelőnyt kivetítette a tervezett 8-10 évre, illetve 250-300 ezer kilométerre, és máris nem tűnt gazdaságilag sem ésszerűtlennek egy új autó vásárlása használt helyett. Elvégre, ha csak egy literrel kevesebbet fogyaszt, akkor már bő egymillió forinttal kevesebb folyik majd át a benzincsövön az évek során. Ezenkívül elkerülheti a szemfényvesztő használtkocsik rejtette rizikót, sőt, még színt és felszereltséget is választhat kedvére, amit a murvás telepeken ugyebár nem tehet meg. Egyre inkább kezdett körvonalazódni Ede előtt a csábító megoldás. Már csak egy aggálya maradt, a tágas Mazda6 után nem lesz kicsi egy kompakt autó a külföldi nyaralásokhoz, síutakhoz? Nos, az új Mazda3 nem akármilyen kompakt, az egyik legnagyobb a kategóriában, tengelytávja nagyobb, mint az első generációs Mazda6-osé! De nem lehet csupán katalógusadatok alapján megítélni egy autót, ezt Ede is tudja jól. Nosza, egy kellemes szombati napon élete párjával benéztek az Autó Mirai szalonjába kipróbálni az új Mazda3-ast, az még nem kerül semmibe. Az utastérbe beülve eloszlottak a kételyek, még hátul is kellően tágasnak találták akár négy átlagos méretű felnőtt számára is. Az ötajtós kivitel csomagtere persze kisebb, mint a 6-osoké, de létezik tágas síbox is a világon, évente egyszer vagy kétszer nem nagy macera felszerelni. A lépcsőshátút Ede eleve kizárta, hiszen annak a literek száma szerint hiába nagyobb a puttonya, nem bővíthető kellően és nehezebben rakodható a szűkebb nyíláson keresztül, vagyis nem praktikus.

Edéék a Mazda Mirainál próbálták, majd vásárolták az új Mazda3-at
Edéék az Autó Mirainál próbálták, majd vásárolták az új Mazda3-at

A barátságos szalonból egy informatív prospektussal és az egyik készséges, kedves értékesítő munkatárs névjegyével hazatérve kezdetét vette a lelkes tervezgetés és a tudatos számolgatás. Melyik szín lenne a legszebb, melyik motor lenne az ideális, milyen extrákra van valóban szükség és mi a nélkülözhető? Aludtak rá jó néhányat, közben Ede nem adta fel a használt Mazda6 vadászatát sem, de nem akadt horogra megfelelő példány. Karácsony előtt nem sokkal végül pontot tett az ügy végére. Megrendelt egy ötajtós Mazda3 G 100 Challenge modellt az elegáns és különleges Titanium Flash metálfényezéssel. Az extrák, illetve tartozékok közül egyelőre csak egy 12 voltos csatlakozót kért a csomagtartóba, valamint egy komplett téli kerékgarnitúrát, de kacérkodik a gyári navigációs szoftver utólagos megvásárlásával is. Edének az autóra nem kellett sokat várnia, az év végi ünnepek ellenére is egy hónapon belül kapta az értesítést, hogy átveheti új autóját, sőt, bizonyos keretek között még a rendszám három számjegyét is meghatározhatta az Autó Mirai értékesítő munkatársának közreműködésével. Így most Ede esküvőjének dátumát viseli az autó rendszáma. Tessék, még egy érv, hogy jó döntés volt az új Mazda3 a használt Mazda6 helyett, persze legjobban kedvese örült ennek a kis gegnek! Az átvételre végül január 10-én, egy gyönyörű napsütéses péntek délután került sor. Ede izgatottan és boldogan lépett be az Autó Mirai szalonjába, hogy beleülhessen élete első új autójába és második Mazdájába! Az ügyintézés zökkenőmentesen, gyorsan és kellemes hangulatban zajlott, az értékesítő munkatárs készségesen válaszolt minden kérdésre, illetve segített megkötni a kötelező felelősségbiztosítást és a casco biztosítást. Sőt, egy kellemes meglepetés is várt Edére. Ekkor tudta meg, hogy az importőr a típus bevezetési időszakában térítésmentesen 5 évre vagy 150 ezer kilométerre vonatkozó garanciát biztosít a Mazda3-ashoz 3 év, illetve 100 ezer kilométer helyett! Már csak hab a tortán, hogy még aznap jelentkezett is egy komoly érdeklődő az időközben meghirdetett, kiszolgált, de korántsem leharcolt Mazda6-osra.

Az új autó átvételének pillanata. Azóta eltelt két hét és több mint 1500 kilométert futott az új hármas
Az új autó átvételének pillanata. Azóta eltelt két hét és több mint 1500 kilométer, részletek hamarosan

Így Ede végképp felhőtlen örömmel indult útjára új Mazdájával, és ezt a remélhetőleg hosszú, tartalmas, illetve élményekben dús utat mi mostantól részletesen nyomon követjük blogoldalunkon, hogy olvasóink is átélhessék, milyenek a mindennapok egy Mazda3-assal! Az üzemeltetési költségekről és a szerviztapasztalatokról éppúgy beszámolunk majd, mint az izgalmas autós utazási élményekről. Objektíven és átfogóan. Érdemes lesz tehát figyelemmel kísérni tartalmas bejegyzéseinket Ede második Mazdájáról!

One thought on “Ede megvette élete második Mazdáját – 2. rész

Comments are closed.