Másképp van vele az erő

A Mazda6 kombi változata már többször megfordult nálunk. Benzines erőforrást kombi karosszériával azonban még soha nem próbáltunk. Egészen eddig, mert néhány hete a legerősebb benzines került a kezeink közé. A klasszikus bemutató helyett viszont most a hajtásláncra koncentrálunk.

A Mazda6 kombi változata nemcsak szép, hanem praktikus is. Ezt már bizonyította, amikor kerékpárokkal felszerelkezve megjártuk vele a Genfi Autószalont. A ráncfelvarrás óta még nehezebb volt rajta fogást találni, azóta pedig alig észrevehetően újra hozzányúltak a japán mérnökök. Most ennek a legfrissebb verziónak, a legerősebb és legjobban felszerelt benzines változatát vettük górcső alá. A Hatos esetében is megjelent a kínálatban a „Machine gray (gépszürke)” fényezés, ami élőben nagyon mutatós, a szürke télvégi/kora tavaszi időjárásban nem fotózható túlságosan szépen. Az elegáns szürke szín talán a sportos génekből is elrejt párat. Az autó sokkal könnyebben beleolvad a környezetébe, mint az eddigi színek bármelyikében. Aki tehát feltűnésmentes fényezést keres, annak most kedvére tett a Mazda.

A kifinomultság mintaképe is lehetne – és ez nemcsak a külsőségekre, hanem a műszaki tartalomra is igaz

Akit a legutóbbi modellfrissítés újdonságai érdekelnek, az ide kattintva mindent megtalál, a következőkben sokkal inkább a benzines hajtásláncról és a gyakorlati tapasztalatokról értekezünk majd.
A Mazda igazi különc gyártóként nem állt be a sorba és nem választotta a könnyebb utat – most már nyugodtan mondhatjuk szerencsére. Kedvenc márkánk nem vásárolt más gyártóktól erőforrásokat, inkább maga fejleszti azokat. Talán ennek köszönhető, hogy kimaradtunk a dízelbotrányból és az is, hogy viszonylag nagy hengerűrtartalmú, szívó benzines motorokat vásárolhatunk a „mini turbósok” helyett. Persze vannak, akik emiatt fanyalognak – a legtöbbször pont azok, akik nem próbálták még a Skyactiv erőforrásokat. A következőkben megpróbáljuk megmagyarázni miért is jók ezek. Félnie azonban senkinek nem kell, a száraz műszaki magyarázószöveget kerülni fogjuk.

Motorikusan úgy vált az egyik legkülönlegesebb autóvá, hogy gyakorlatilag semmi új nincs benne

Az egyszerű konstrukciók mellett a legtöbb esetben olyan, (picit már demagóg) érvek hangzanak el, hogy „…ami nincs, az nem is romlik el…”, illetve „…azokat még az örökkévalóságnak tervezték…”. Az igazság az, hogy ezek a kijelentések ebben a formában nem állják meg a helyüket. Kétségtelen, hogy hibalehetőségből kevesebb van a szívó erőforrásoknál, de igazából nem ezen, hanem a felhasznált alkatrészek minőségén van a hangsúly. Ebben pedig a Mazda igen magas színvonalat képvisel. Nem arról van tehát szó, hogy nincs közvetlen befecskendezés, változó szelepvezérlés, vagy elektronikusan vezérelt nagynyomású befecskendező-rendszer. A Skyactiv motorok titka abban rejlik, hogy a japán mérnökök ezen rendszerek tökéletesítésére koncentráltak a fejlesztések során. Az pedig már csak hab a torán, hogy a meghibásodási statisztikák szerint nemcsak hatékony, hanem minőségi munkát is végeztek. Így tehát a fent leírt mondatok igazak, csak nem teljesen abba a kontextusba kell behelyezni, ahová eredetileg szánták azokat.

A belső tér finomítására is odafigyeltek az évek során. Így lett egyre jobb!

Mit jelent mindez a gyakorlatban? Esetünkben egy 2,5 literes négyhengeres erőforrásról beszélhetünk, amely 192 lóerőt és 256 Nm nyomatékot biztosít. Az 1440 kilogrammos Mazda6 hatfokozatú automatikus sebességváltójával 7,9 másodperc alatt gyorsul 100 kilométer/óra sebességre. Ezek az adatok bár sokatmondóak, egyáltalán nem adják vissza az érzést, amit az autó vezetése okoz. A viszonylag nagy lökettérfogatnak köszönhetően a motor már az alsó fordulatszám-tartományokban is dinamikusan dolgozik. Erejét lineárisan adja le és nem retten meg a magas fordulatoktól sem. Kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy azok az utasok, akik nem látják a fordulatszámérőt, egy piros lámpánál nem tudják megmondani, hogy jár-e a motor. Ugyanezt a teljesítményt más gyártóknál ezer köbcentivel kisebb lökettérfogatú, akár három hengeres motorok állítják elő. Csakhogy ott a kiegyensúlyozottságért komoly harcot vívnak a mérnökök. Mechanikus kiegyensúlyozó és vibrációkat csökkentő megoldásokkal kell kiegészíteni az erőforrásokat. Ezek pedig előbb utóbb megadják magukat, sok kellemetlenséget okozva. Gyártásköltségek tekintetében egyébként is jól sáfárkodott a Mazda. A Skyactiv benzines motorok ötszáz köbcentinként növekednek, amely bizonyos alkatrészek kapcsán jelentős megtakarítást eredményez. A takarékosság kapcsán pedig még egy új, demagógnak tűnő mondatot kell előhúznunk: üzemanyag nélkül nincs teljesítmény. Így lehetséges az, hogy a viszonylag nagy lökettérfogat ellenére abszolút versenyképesek a motorok a konkurensekkel.

A barátságos „arc” egy klasszikus hajtásláncot takar

És itt jön a Mazda következő trükkje: a feltöltő helyett, a motor szelepvezérlésével, a teljesítményből „csemegéző” fogyasztók kiiktatásával, és az erőforrás kompressziós értékeinek eltolásával játszottak a mérnökök. A gyakorlatban ez azt eredményezi, hogy a teljesítményleadás egyenletes, a fogyasztásban pedig ugyanazokat az értékeket hozza az autó, mint a már említett konkurensek. Persze azért van még egy további trükk. Ez pedig nem más, mint a hajtáslánc másik központi eleme, a sebességváltó. Bár a dízel változat automatikus szerkezetére mi magunk is tettünk korábban megjegyzéseket, azon is sokat javítottak a mérnökök, a benzines Mazda6 váltója pedig egészen más. Ha hagyjuk, alacsony fordulatszám mellett magasabb fokozatba kapcsol és egészen 1600 fordulat/perc fordulatig nem is vált vissza. Természetesen nagyot változik a világ a „Sport” kallantyú használatával. Ekkor csak jóval magasabb fordulaton és kivárás után választ magasabb fokozatot. Maga a váltás is villámgyors, de az igazán nagy titok az áttételezésben van.

A mindennapok során igazi baráttá válik, köszönhetően a praktikus karosszériának

Ezekből az egyszerű összetevőkből áll össze az a recept, amit annyian szeretnek. A Mazda sok elismerést és még több elégedett ügyfelet begyűjtött ennek köszönhetően az elmúlt években. Ráadásul a leírtak nemcsak a fenntartási költségekre vannak jó hatással, hanem a vételárra is. Az általunk próbált Mazda6 Sportkombi G192 Revolution TOP ajánlott fogyasztói ára egy picivel több mint 10 millió forint. Ha ugyanezt a teljesítményt és felszereltséget keressük, akkor a Volkswagen Passatért 11,5 milliót, a 3-as BMW kombi változatáért 15,6 millió forintot, a Mercedes-Benz C-osztály T modellért pedig 15,5 millió forintot kell leszurkolnunk. Nem is kérdés tehát, hogy ár/érték arányban a Mazda abszolút nyerő.

Klasszikus technika, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy eljárt volna felette az idő