Minimalista átalakulás

A Mazda ráncfelvarrások kapcsán mostanában leginkább azt kell magyaráznunk, hogy milyen nehéz dolga volt a mérnököknek. No, nem azért, mert annyi dolguk volt a megújulás okán. Sokkal inkább amiatt, mert nagyítóval kellett keresniük azokat a komponenseket, amihez hozzá kellett nyúlniuk.

Nincs ez másképp a Mazda3 esetében sem. Lelki szemeink előtt látjuk, ahogy a hétfő reggeli megbeszélésen „Marketing San” közli „Mérnök San-nal”, hogy legalább 10 ponton meg kell újítani a kompakt Mazdát. Utóbbi visszafogott ember lévén csöndben biccent, de fejben már a kardot élezi egy szeppukuhoz.
A Mazda3 kétség kívül a kategória egyik legjobb autója volt eddig is, és mielőtt bárki elfogultsággal vádolna ezt nem mi mondjuk, hanem az értékesítési darabszámok és az a rengeteg  szakmai díj, amit világszerte elnyert. Mi magunk is többször próbáltuk az ötajtós változatot, többek között mostani főhősünkhöz hasonlóan a legerősebb kétliteres motorral és felszereltséggel is.

Avatott szemek megismerik, de laikusoknak fel sem tűnnek a változások

Kezdjük a külsőt érintő legfontosabb változásokkal. Újak a külső visszapillantó tükrök, egészen pontosan a házuk, amelybe immár integrált irányjelző is került. Szintén változtak a hátsó lámpatestek, de a különbségek sora ezzel véget is ér az autó kétharmadán. A legtöbb időt az front részén töltötték a dizájnerek és a fejlesztőmérnökök. Más lett a hűtőmaszk és immár LED technológiás fényszórók és ködfényszórók borítják nappali világosságba az utakat. Ráadásul a Revolution Top felszereltséghez a Mazda6-ban megismert adaptív rendszer jár. Többször kifejtettük már a véleményünket, most is csak szuperlatívuszokban tudunk róla beszélni. Pontos és gyors, a szembejövőket kíméli, mi pedig nagyszerűen látunk a segítségükkel. A ködfényszóró érdekes megoldás. Annyira pici fizikálisan, hogy nagyon kíváncsiak lettünk a kvalitásaira. Sajnos a vele töltött egy hét alatt nem volt igazán ködös idő.

A LED technológiás adaptív fényszórókat ebben is szeretjük, de csak a Revolution TOP felszereltséghez jár

Beülve sokkal könnyebb megismerni a 2017-es modellévű Mazda3 járműveket. Sajátosságuk, hogy eltűnt belőlük a mechanikus kézifékkar (leszámítva az alapfelszereltségű változatokat). Helyette a Hatosból ismerős elektronikus kapcsoló rögzíti és oldja a hátsó fékeket. A középkonzolban lévő pohártartók egy elhúzható burkolatot kaptak, az új kormánykerék pedig fűtést. Szintén ismerősként köszönt vissza a Head-up Display, amely immár színesben ad nekünk hasznos információkat. Kivetíti az aktuális navigációs útbaigazítást, az aktuális sebességkorlátozó, vagy feloldó táblákat, sebességünket, illetve azt is, hogy melyik oldalon jelez veszélyt a holttérfigyelő-rendszer. Ez utóbbi különösen hasznos városi forgalomban, ahogy a hátsó keresztirányú forgalmat felügyelő rendszer is. A Mazda6-hoz hasonlóan a műszercsoport itt nem újult meg, középen továbbra is egy nagyméretű fordulatszámmérő helyezkedik el, két oldalon pedig két digitális kijelző szolgáltat információt a jármű adatairól. Nincs tehát digitális iránytűnk, szervizintervallum kijelzőnk, vagy vízhőfokmérő óránk, a kezelés mégis könnyebb lett az új kormánynak köszönhetően. Az új MX-5 kezelőszervei – úgy tűnik – lassan minden típusba átszivárognak, ami persze nem is baj, sőt.

A kormánykerék ismerős lehet az MX-5 és Mazda6 típusokból

A hajtáslánc nem változott, ami arra enged következtetni, hogy a Mazdának valóban bejött a Skyactiv hajtáslánc. A tapasztalatok alapján pedig az nemcsak hatékony, hanem műszakilag is megbízható. Az egyetlen dolog, ami feltűnt tesztautónk esetében, hogy csendesebb, mint a korábbi változatok voltak. Olyan csend honol az autóban, hogy csupán a fordulatszámmérő árulkodik arról, hogy jár-e a motor. Pedig éppen a G165 motorvariáns esetében korábban érződött a kicsit nyersebb, sportos hangolás. Az érces motorhang azonban most már csak halk duruzsolás, még magasabb fordulatszámon is. Megesküdni nem mernénk rá, de talán egy picit a váltókulissza hangolásán is változtattak a japán mérnökök. Még az eddiginél is feszesebb lett ez a rész, aztán persze simán lehet, hogy ez csak azért tűnik így, mert konkrétan 3 kilométerrel az órájában vettük át.

A Mazdánál komolyan vették, hogy cél a prémium minőség

Ami viszont új és elsőre egy picit ránk is ijesztett, az az adaptív sebességtartó automatika működése. A kéziváltós változatoknál ugyanis új funkcióval vértezték fel a mérnökök a rendszert. Eddig a kuplung és a fékpedál is azonnal felfüggesztette annak működését, most azonban a kuplungpedál kinyomása már nem jelent automatikus és azonnal felfüggesztést. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha adott tempónál visszakapcsolunk egy fokozatot, akkor a pedál felengedése után, a rendszer visszaáll a beállított sebességre. Amikor megszokásból motorfékre vár az ember, akkor ez azért tartogathat kellemetlen meglepetéseket. A funkció lényege persze az, hogy bizonyos körülmények között kényelmesebb legyen a közlekedés. Például olyan emelkedőkön, ahol mindenképp vissza kell kapcsolnunk. Ilyenkor nem kell újra bíbelődnünk a tempomat beállításával. Ha megszokjuk, akkor nincs vele gond, de ismerkedési időszakban nem árt fokozottan figyelni erre. A teljes képhez hozzátartozik, hogy ha legalább négy másodpercig lenyomva tartjuk a kuplungpedált, akkor a sebességrögzítő kikapcsol, a motor fordulatszáma azonban egészen addig nem esik vissza. Érdemesebb tehát inkább a fékpedált megpöccinteni egy pillanatra és akkor „megszabadulunk” a funkció minden hatásától.

Hátulról ha lehet, még nehezebb megkülönböztetni az új modellt

Tekintettel arra, hogy az autó valójában bejáratós volt, eltekintettünk a fogyasztásméréstől, a Mazda3 esetében ezt már egyébként is többször megtettük, akit érdekel, az kattintson ide, vagy ide. Vezetni továbbra is jó a kompakt Mazdát. Ülései kényelmesek, a felhasznált anyagok minősége pedig egy picit a kategória fölé is pozicionálja a Hármast. Szeretnivaló, hogy még a hátsó ajtózsebekben is elfér 1-1 másfél literes ásványvizes palack, hogy a multimédiás BOSE audiorendszer gyönyörűen szól, hogy a hajtáslánc a maga egyszerűségével erős és takarékos. A poszt elején kiemelt újdonságok tovább növelték a típus ázsióját, ára pedig továbbra is jól értelmezhető a kategóriában. Cikkünk főhőse, a minden jóval felszerelt Revolution Top modell, a 165 lóerős erőforrással, fehér bőrkárpitozással és „gépszürke” külső színével valamivel több, mint 7,8 millió forint. Ez persze nem kevés, de cserébe ott az adaptív LED fényszóró, az elektromosan állítható első ülések, az aktív sávelhagyásra figyelmeztető és sávváltást segítő rendszerek és tucatnyi más segédeszköz, amelyek nagy része persze már korábban is ott volt.

Továbbra is a kategória egyik legjobb ajánlata

A minimalista változtatás tehát sikeresnek bizonyult. A Mazda3 úgy újult meg, hogy könnyedén megkülönböztető, de fő erényeit megtartotta. Egyedül talán a sebességtartó automatika kapcsán lehet azt érezni, hogy „muszáj” hatására véleményes lett a változás. Mi nem annyira szerettük, jobban örültünk volna neki, ha inkább az automatikus váltóva szerelt változatokat készítik fel a teljesen önálló városi araszolásra. Ez legyen azonban a legnagyobb baj! Mindezek fényében őszintén reméljük, hogy a cikk elején említett mérnök jól van és túlélte a seppukut. Kíváncsian várjuk ugyanis, hogy milyen ötletei maradtak a következő generáció kapcsán.

Nézzétek ezt a szemet…